Ebbe teszik a pénzüket az aggódó magyarok: több tonnát vásároltak tavaly

Pénzcentrum2023. augusztus 25. 09:14

Utoljára 2011-ben volt ilyen mozgás a hazai fizikai aranypiacon. A befektetési szakember szerint viszont sokan pánikszerűen vesznek aranyat, ami befektetési szempontból rossz válasz a magas inflációra.

5-7 tonna, mekgközelítőleg 100 milliárd forint volt tavaly a fizikai aranypiac forgalma Magyarországon, és ennek döntő részét magánszemélyek vásárolták meg - erről ír a Népszava.

A lapnak a Clonclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója, Juhász Gergely azt mondta, hogy erre eleve lehetett számítani, hiszen bevett szokásnak számít, hogy hábor, válsághelyzet és magas infláció esetén az emberek szívesen vásárolnak aranyat - a 2022-es arányok azonban őket is meglepték, ekkora mozgás még sosem volt az aranypiacon.

Mint Juhász Gergely hozzátette: befektetési szempontból a pánikvásárlás mindenképpen rossz stratégia, hiszen ilyenkor természetesen az aranyat is drágábban vásárolják a magánszemélyek. Ez elindíthat egy olyan spirált, hogy mikor rájön a magánszemély, hogy tólköltekezett, és pénzre van szüksége, jellemzően veszteséggel tud megszabadulni attól az aranytól, amit megvásárolt.

Címkék:
befektetés, arany, megtakarítás, szakember, befektetési portfólió, befektetési arany, befektetések, aranyár, nemesfém árfolyam,