Spórolnia kell a magyaroknak a nyaralásra: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak ezt a luxust

Pénzcentrum2023. június 27. 12:34

Bár a magyarok 61 százaléka úgy véli, jobban tud spórolni és ügyesebben be tudja osztani a pénzt, mint egy évvel korábban, honfitársaink háromnegyedének mégis hiányos a családi kasszája. Tudatosan készülnek az idei vakációra is: tízből négyen kifejezetten spórolnak erre a célra, az utazást tervezők harmada több mint fél éve gyűjt. A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre, akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak a kikapcsolódásra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

Az aktuális felmérés során a pénzügyek miatti aggodalommal való megküzdés módszerei voltak fókuszban. Úgy tűnik, a magyar lakosság megtanult együtt élni a változásokkal, és beosztani a pénzt. A Cofidis családi kassza hangulatindex februárhoz képest csupán enyhe, 4 pontos visszaesése jelzi: az emberek hétköznapjaiban nincsenek újabb jelentős átalakulások.

Több dolgot is megtesznek az élelmes magyarok a spórolás érdekében. A tavalyi év ugyanezen időszakához képest 84 százalékuk alaposabban megtervezi, mi kerül majd a kosarába, ugyanennyien pedig intenzíven vadásznak az akciós ajánlatokra. Népszerűek lettek a saját márkás termékek: a fogyasztók közel háromnegyede nyugodt szívvel emeli le ezeket a polcokról, 70 százalékuk pedig vásárlás előtt már az interneten tájékozódik arról, melyik kereskedőnél találja a legolcsóbb ajánlatot. Az emberek több mint fele a kedvező árak miatt az otthonától messzebb lévő üzletekbe is hajlandó elmenni.

Napi limit a költőpénznél

A magyarok 32 százaléka tervez idén nyaralást. A kikapcsolódás idén a válaszadók több mint felének (57 százalék) nagyobb anyagi terhet jelent, mint korábban. Azonban sokaknak így is nagyon fontos az utazás, nem akarnak lemondani róla, ezért a magyarok 38 százaléka gyűjt külön erre a célra. 15 százalékuk úgy tervezi, hogy az idei nagyobb pihenés költségeit részben vagy egészében pénzintézeti hitelből vagy a rokonoktól kapott kölcsönből fedezi.

Pontos kalkuláció készül a vakáció idejére is: az utazók 60 százaléka előre behatárolja a teljes, nyaralásra fordítható összeget, 35 százalékuk még az egy napra jutó költőpénzt is. A kiegészítő szolgáltatásokra, mint az utas- és poggyászbiztosítás, a külföldre utazók fele gondol előre, és csaknem ugyanennyien kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát.

A magyarok negyede senkire sem számíthat anyagilag

A tudatosság és a spórolás ellenére csupán a magyarok 26 százaléka állítja, hogy kényelmesen kijön a jövedelméből, a válaszadók háromnegyedének pedig hiányos a családi kasszája. Ez a hiány a többségnek havi szinten mintegy 200 000 forintot jelent – ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Akik nem jönnének ki a hónap végén a pénzükből, azoknak mintegy harmada a szüleitől, nagyszüleitől kérne támogatást, a magyarok negyede viszont azt vallotta, senkije sincs, aki pénzügyi vészhelyzet esetén segítségére lehetne.

Család, hobbi, énidő

Az anyagi kihívásokkal való küzdelem jelentős hatással van a magyarok lelkiállapotára. Kétharmaduk többet aggódik a pénzügyei miatt, és kimerültebb mint egy évvel ezelőtt, közel felük pedig frusztráltabb, türelmetlenebb és rosszabbul alszik.

A háztartások jövedelmétől függetlenül 78 százalékuk szerint aktívan kell keresni a megoldást pénzügyi nehézségek idején.

A mindennapi stresszel való megküzdésben leginkább a családjukra számítanak a magyarok, közel felük ezért mindig időt szakít arra, hogy együtt lehessen a szeretteivel. Harmaduk szerint a hobbijukban tudnak igazán feltöltődni, ugyanennyien pedig arra törekszenek, hogy énidő megteremtésével szakadjanak ki rövid időre a napi hajtásból.

Címkék:
utazás, nyaralás, spórolás, megtakarítás, magyarország, családi, magyar, magyarok,