Zuhan a magyar részvények ára a tőzsdén: csak egyetlen vezető papír tartja magát

MTI2023. április 16. 17:31

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten; a BUX 43 285,23 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján, pénteken, 2,11 százalékkal, 932,62 ponttal alacsonyabban az előző, ugyancsak négynapos kereskedési hét záróáránál. A részvénypiac forgalma a négy kereskedési napon 28,87 milliárd forint volt az előző heti 24,67 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Puzsár József, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője heti összefoglalóban úgy fogalmazott: nem zár túl szép hetet a magyar tőzsde. Kifejtette: szerdától megérkeztek az eladók, és nagymértékben estek a főbb papírok árfolyamai. A BUX-index a 44 500 pontos szintről két nap alatt, szerdán és csütörtökön mintegy 4 százalékot esett. Pénteken már jobb a hangulat a budapesti börzén is, hasonlóan a nemzetközi piacokhoz, így a hét utolsó kereskedési napján javított a BUX, pénteken korrigálta a szerdán és csütörtökön látott nagyobb esést.

Az OTP árfolyama újra a 10 000 forintos szint alatt tartózkodik, és a Richternél szintén gyenge heti teljesítményt lehetett látni, 7700 forint közelében tartózkodik a részvény. A Molnál is hasonló volt az árfolyammozgás, a héten korábban látott esést pénteken korrigálta az olajpapír. Megkezdődött a Richter sajátrészvény-vásárlási programja. A korábbi bejelentésnek megfelelően elkezdte visszavásárlási programját a magyar gyógyszercég különböző átlagárakon - írta heti összefoglalójában az Equilor elemzője.   

  • A héten a Richter 2,53 százalékkal csökkent, a részvény 7720 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 8,1 milliárd forintot.
  • A Mol árfolyama 0,59 százalékkal mérséklődött, pénteken a papír 2698 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,7 milliárd forint körül alakult.
  • Az OTP árfolyama 3,72 százalékot esett a héten, pénteken 9830 forinton zárt, heti forgalma több mint 12,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,87 százalékkal emelkedett a héten, a papír pénteki záróára 408 forint, heti forgalma 442 millió forint volt.   

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3470,69 ponton végzett a héten, ami 44,44 ponttal, 1,26 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címkék:
befektetés, árfolyam, megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, magyar, részvény, richter, heti összefoglaló, bux,