Rosszul járt, aki ebből a részvényből vásárolt be a héten

Pénzcentrum2023. április 2. 12:31

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 34,13 milliárd forint volt az előző heti 46,88 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az heti összefoglalójában jelezte: az előző hetekben látott bankszektorral kapcsolatos bizonytalanságok enyhülnek, és fontos makrogazdasági adatok sem érkeztek, így az optimistább befektetők kerültek fölénybe.

Az Equilor a hét makrogazdasági eseményei közül kiemelte a keddi kamatdöntő ülést, ahol a monetáris kondíciók tartása mellett a döntéshozók megerősítették, hogy az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása szükséges. A negyedéves Inflációs jelentésben megerősítették az idei 15-19,5 százalékos éves átlagos inflációs előrejelzést, a 2023-as növekedési kilátásokat 0,5-1,5 százalékról 0,0-1,5 százalékra módosították.

Az S&P feltörekvő piaci elemzése pesszimistább képet festett a magyar gazdaság kilátásairól, jelezték, hogy a kockázatkerülés felerősödése esetén célkeresztbe kerülhet a magyar gazdaság a magas folyó fizetési mérleg hiány, és az alacsonyabb devizatartalék miatt.

A vállalati hírek közül kiemelték, hogy a kormány szerdai döntése értelmében a Molnak idén három részletben 2022-es nettó árbevétele után 2,8 százalékos különadót kell fizetnie. Ezzel párhuzamosan csökkentik a cég által fizetendő bányajáradékon és enyhítenek az extraprofitadó számításán. Az ennek alapját képező Brent-Ural spreadet 7,5 dollárral csökkentik. Az Equilor összesítése szerint az adóátrendezések semleges hatással lesznek az olajtársaságra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kitértek arra is, hogy a héten 160 ezer saját részvényt vásárolt az OTP javadalmazási politikája részeként.

A Richter 12-havi célárfolyamára egy emelés és egy csökkenés is érkezett. A HSBC 9800 forintos árfolyammal számol az eddig 8600 forint helyett, az ajánlást vételről tartásra rontották, míg az RBC Capital 400 forinttal 12 800 forintra emelte a gyógyszerpapírra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, felülsúlyozás mellett.

  • A héten az OTP 1,40 százalékkal erősödött, a részvény 9982 forinton zárt pénteken, heti forgalma 34 milliárd forint volt.
  • A Mol árfolyama 3,64 százalékkal emelkedett, pénteken a papír 2564 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,53 milliárd forintot tett ki.
  • A Richter 1,88 százalékkal gyengült a héten, pénteken 7325 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,76 milliárd forintot.   
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,57 százalékkal nőtt a héten, a papír záróára 400,5 forint volt pénteken, 881 millió forintos heti forgalom mellett.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3473,67ponton zárt a héten, ami 10,15 ponttal, 0,29 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címkék:
befektetés, árfolyam, magyar telekom, tőzsde, richter, heti összefoglaló, részvények, bux, bét, mol részvény, magyar részvények, budapesti tőzsde, otp részvény osztalék, bux index, tőzsde hírek,