Már a magyar gyerekek is a bőrükön érzik a horrorinflációt: fájó döntést kell hoznia a szülőknek

Pénzcentrum2023. március 7. 09:45

Mit tegyenek a szülők, ha a gyerekük zsebpénzemelést szeretne? Kétségtelen, a tavalyi éves infláció 14,5 százalékos volt, de ha igazán rafinált a gyerekünk, akkor a 2023. januári, 25,7 százalékos értékre fog hivatkozni. Ez alapján pedig – persze csak akkor, ha van rá lehetőségünk – mindenképpen indokolt a plusz pénz. De vajon mennyi legyen az emelés? Tette fel a kérdést a Bankmonitor.

Mindenki, így a gyerekek is a saját bőrükön tapasztaljál, hogy egyre drágább az élet. Az éves infláció ugyanis 14,5 százalék volt 2022-ben, míg a januári adatok 25,7 százalékot mutattak. A többség azonban ennél jóval nagyobbnak érzi a drágulást, éppen ezért van, hogy a nyugdíjas inflációt külön méri a KSH (ez az éves szinten 15,2, míg januárban 27,4 százalék volt).

Ebből is látszik, hogy egyes csoportok nem feltétlen azonos szinten érzik meg az infláció mértékét. Azaz a fiatalok és a szülők által tapasztalt drágulás sem lesz azonos. Ezt pedig semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a gyerek zsebpénzéről döntünk.

Fontos kijelenteni, hogy szülőként nem bízhatjuk rá magunkat teljesen a statisztikusokra, így a Bankmonitor megnézett pár, a gyerekek által is sokszor fogyasztott terméket, hiszen a zsebpénz összegének meghatározása előtt érdemes megnézni, hogy mik azok, amiket a gyerekek heti szinten fogyasztanak.

  • 1,5 literes szénsavasmentes ásványvíz: 121 Ft-ról 162 Ft-ra drágult (+33,9%)
  • 1,5 literes szénsavas ásványvíz: 119 Ft-ról 162 Ft-ra (+36,1%)
  • Hamburger (db): 934 Ft-ról 1360 Ft-ra (45,6%)
  • Eszpresszókávé (vendéglátóhelyen): 355 Ft-ról 447 Ft-ra (+25,9%)
  • Dobozos narancslé, 100%-os gyümölcstartalommal (1 literes dobozban): 496 Ft-ról 708 Ft-ra (42,7%)
  • Mogyorós tejcsokoládé, 90–100 g, egész- vagy törtmogyorós tábla (db): 368 Ft-ról 481 Ft-ra (+30,7%)
  • Kakaós csiga (db): 175 Ft-ról 262 Ft-ra (49,7%)
  • Multiplex mozi, szombat este (db): 1 870 Ft-ról 2160 Ft-ra. (+15,5%)
  • Múzeumba belépőjegy (db): 1170 Ft-ról 1400 Ft-ra (19,7%)
  • ChioChips: 330 Ft-ról 500 Ft-ra emelkedett (+51,5 százalék)

A fentiekből is látszik, hogy az emelés teljesen indokolt lehet, csak a mértéke a kérdés. Ha a gyerek például bankkártyát használ, így nyomon tudjuk követni a tranzakciókat, akkor érdemes lehet leülni vele és átbeszéni

Címkék:
gyerekek, gyerek, ásványvíz, zsebpénz, infláció, gyereknevelés, emelés,