Milliós örökség járna neki, mégis az utcán él Bubik István kislányának édesanyja

Pénzcentrum2021. szeptember 2. 15:04

Nehéz helyzetbe került Bubik István egykori szerelme. A 2004-ben elhunyt színész ma már 21 éves lánya, Kincső édesanyja egyre kétségbeesettebben próbál boldogulni - írta a Blikk.

Szentandrássy Hédi lakását három éve elárverezték, tavaly elhunyt híres festőművész bátyja örökségéből pedig idáig egy fillért sem kapott, ráadásul a lánya, Kincső sincs már mellette.

Ha telik rá, hostelben éjszakázom, most épp nem telik, így egy lépcsőházban húztam meg magam, de előfordul, hogy ismerősök segítenek. Sokféle munkát vállaltam már, sütöttem lángost a Balatonon, dolgoztam gyárban és takarítottam rendőrségen is. Tizenkét órákat azonban nem bírok már állni, most épp bejárónői vagy takarítói munkát keresek, ahol nem kell sokat egy helyben álldogálni

– mondta a lapnak Szentandrássy Hédi, aki Bubik István haláláig boldogan élt. A színész ugyanis vállalta közös gyermeküket, illetve anyagilag is támogatta Kincső nevelését. Bár – nős ember lévén –- titokban tartotta a létezését, annyi időt töltött második családjával, amennyit csak tudott. A képzőművész sorsa a 2004-ben bekövetkezett tragédia után fordult rosszra: egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, mígnem elárverezték házát. Az alkotással is felhagyott, mert nincs hol rajzolnia, festenie, korábbi műveit a barátai őrzik.

Legnagyobb szívfájdalma mégsem a mostani helyzete, hanem lánya hiánya és tavaly elhunyt testvére hagyatékának sorsa. Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész tavaly februárban hunyt el. Negyvenhét festményből és hetvenhét grafikából álló hagyatékát márciusban megvásárolta a Petőfi Irodalmi Múzeum 350 millió forintért. A vételárat a festő felesége és két gyermeke kapta, de Hédi állítja, neki is járt volna belőle.

Címkék:
hajléktalanság, bulvár, örökség,