Te is kaptál ilyen SMS-t? Meg ne nyisd! Több százezren már bedőlhettek a csalóknak

Pénzcentrum2021. március 26. 13:13

Több ezer, de akár több százezer érintettje is lehet az új, csomagküldős sms-csalásnak Magyarországon, de a kárt szenvedők száma valószínűleg elenyésző - mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya felderítő osztályának vezetője pénteki online sajtótájékoztatóján.

Halász Viktor közölte: két napja kaptak először bejelentéseket az sms-ben, androidos készülékeken terjedő vírus - úgynevezett FluBot malware-rel (rosszindulatú szoftverrel) kapcsolatban. Az sms-ekben a csalók egy csomagküldő szolgálat linkjét helyezték el, amelynek megnyitására próbálják rávenni a címzettet, egy küldemény nyomon követésére hivatkozva. Hozzátette, sokan kattintottak a linkre, így a FluBot települt a telefonjukra.

Kifejtette, hogy a káros program forráskódjának elemzéséből kiderült, nagyon "szofisztikált" vírusról van szó: a nyomozóknak nem elegendő megtalálniuk az úgynevezett vezérlőszervert, amellyel a program kommunikál, hanem több ezer szerver közül kell kiválogatni azt, amelyet az elkövetők éppen használnak. Az osztályvezető elmondta azt is, mivel a vírus titkosított csatornán kommunikál, pontosan nem tudják, hogy milyen információkat oszt meg az elkövetőkkel. A forráskódból azonban megállapítható:

az alapvető feladata, hogy lemásolja a banki, illetve a kriptovaluta felhasználói fiókokhoz kötődő felületeket és megszerezze például a belépési kódokat.

A rendőrség információs rendszer vagy adat megsértésének bűncselekménye miatt indított nyomozást az ügyben. Halász Viktor elmondta: felvették a kapcsolatot az Interpollal, mert nemzetközi bűnözői kör állhat a kártékony program mögött. Hozzátette, a spanyol hatóságok március elején letartóztattak több embert, aki részt vett a vírus terjesztésében.

A letartóztatásig 60 ezer telefont fertőztek meg és mintegy 11 millió telefonszánhoz fértek hozzá Spanyolországban. Bár a rendőrségi akció után megtorpant a vírus terjedése, néhány nappal később megint aktivizálódott, ami arra utal, hogy még több elkövető lehet. Arról egyelőre nincs információ, hogy az elkövetők között lennének magyarok is - mondta kérdésre válaszolva az osztályvezető.

Több ezer, de akár több százezer ember is kaphatott ilyen sms-t Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük telefonja meg is fertőződött

- válaszolta egy másik kérdésre. Mivel a hatóságok gyorsan reagáltak és figyelmeztették az embereket, valószínűleg sikerült megelőzni a nagyobb bajt, és a megfertőzött eszközök száma alacsony maradhatott - tette hozzá. Halász Viktor hangsúlyozta, egyelőre nem kaptak arról bejelentést, hogy valóban visszaéltek volna valamely cég vagy magánszemély banki adataival, illetve a kriptovaluta-tárcájából emeltek volna le összegeket. Olyan információkat azonban kaptak, hogy

egy adott telefonról mintegy 1700 sms-t küldött ki a vírus

- fűzte hozzá. Kérte, hogy akit a csalók megkárosítottak, jelentkezzen a kiber@nni.police.hu címen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NBSZ NKI) szóvivője az online sajtótájékoztatón azt mondta, két nap alatt több mint 2500 bejelentést kaptak a sms-ben terjedő "káros kódról".
Kifejtette, ha valaki megnyitja az sms-ben kapott linket, általában egy nagy nemzetközi futárcég honlapjának kinéző oldal töltődik be. A kiberbűnözők ezután arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy erről a hamis honlapról töltsenek le egy applikációt a telefonjukra, ez - az ígéret szerint - abban segít, hogy nyomon követhessék a csomagjaikat.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy aki letölti az applikációt, egyben telepíti a vírust is a telefonjára; a vírus innentől hozzáfér majdnem minden funkcióhoz, képes sms-t, mms-t küldeni és fogadni, de használhatja a bluetootht, megszerezheti a netbankhoz és a kriptovaluta tárcához tartozó jelszavakat is.

Hozzátette, az sms-hez hozzáférés biztosítja a vírus terjedését, hiszen az adott készülék telefonkönyvét használja, hogy újabb sms-eket küldjön ki, amelyek tartalmazzák a már említett linket. A szóvivő hangsúlyozta, ha valaki már rákattintott a linkre, a legbiztosabb megoldás, hogy visszaállítja a telefont az eredeti, gyári állapotra. Az érintetteknek érdemes megváltoztatniuk a banki felületeikhez tartozó jelszavaikat is - figyelmeztetett Bor Olivér. Hozzátette, hogy az NBSZ NKI honlapján elérhető egy olyan applikáció, amellyel le lehet törölni a káros programot, de ha ez nem hatásos, akkor az egyetlen megoldás a gyári állapotra visszaállítás marad.

Címkék:
csalás, nyesz, valuta, sms, nyomozás, spanyolország, bűnügy, nemzeti bank, police.hu, sajtótájékoztató, nemzeti nyomozó iroda, keszenleti rendorseg, csomagküldő, nemzetbiztonság,