Őrületesen nagyot kaszált az, aki ebbe a részvénybe tette a pénzét tavaly

Pénzcentrum/MTI2021. január 3. 14:30

Igencsak jó évet zárt tavaly Elon Musk cége, a Tesla. A most publikált adatok szerint az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesítettek tavaly. A cég részvénye pedig tavaly 700 százalékkal emelkedet.

A cég honlapján publikált közlemény szerint 2020-ban az előző évinél 36 százalékkal több, 499,5 ezer autót értékesítettek, ebből a negyedik negyedévben 180,6 ezret. Már a harmadik negyedévi 139,3 ezres értékesítés is rekord volt a Tesla történetében.

Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója 500 ezres értékesítési célt tűzött ki 2020-ra. A cél elérése érdekében az év utolsó három napján a Tesla ingyen kínálta a 10 ezer dolláros "önvezető" járműelektronikai csomagot. Az "önvezető" csomag használatához valójában a sofőr felügyelete szükséges, mert jogilag ő felel a jármű működéséért.

A Tesla 2020-ban 509,7 ezer autót gyártott. A cég részvénye tavaly 700 százalékkal emelkedett és 705,67 dolláron zárt december 31-én. A Tesla piaci tőkeértéke megközelíti a 670 milliárd dollárt.
Címkék:
befektetés, megtakarítás, tesla, tőzsde, önvezető autó, elon musk, tesla részvény,