Súlyos dolog derült ki a magyar nyugdíjasok pénztárcájáról: ők már nem kérnek ebből

Pénzcentrum2020. október 28. 16:01

A megkérdezettek kétharmada szerint most fontosabb spórolni, mint korábban. A válaszadók közel fele eddig is takarékosan élt, majd egyharmaduk pedig takarékosabb életvitelre váltott a járvány, illetve a nyomában járó gazdasági nehézségek első jeleit tapasztalva. Legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak, az egészségre és a családra viszont még a csökkenő jövedelem mellett is sokan hajlandók többet költeni - derül ki a egy friss kutatásából.

Az október végi takarékossági világnap alkalmából a CIB Bank által készíttetett országos felmérés adatai szerint a magyar lakosság döntő többsége a takarékoskodók táborába tartozik, ugyanakkor majd minden negyedik ember beismeri, hogy költeni jobban szeret, mint félretenni. 

A legtöbb honfitársunkat az előrelátás viszi rá a takarékoskodásra: a relatív többség, vagyis 36 százaléknyi válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a váratlan helyzetekre történő felkészülés miatt tesz félre. 32 százaléknál az otthonról hozott minta, 21 százaléknál pedig a korlátozott pénzügyi mozgástér az első számú motivációja a spórolásnak. A különböző korosztályok válaszait vizsgálva érdekes jelenségre világít rá a kutatás: a családi példát illetően, a kutatás adatai azt mutatják, hogy akik a rendszerváltás utáni időszakban voltak fiatalok, azoknak kevésbé meghatározó a döntéseikben az, hogy mit láttak otthon. 

Első pillantásra talán meglepő, de a 15-19 éves korcsoportban a legnagyobb a szülői, családi példa hatása: ez az az életkor, amikor a fiatalok elkezdenek nem pusztán fizetőeszközként, hanem a távolabbi életcélok megvalósításának kulcsaként tekinteni a pénzre, ha megkapják hozzá a megfelelő ösztönzést. Megtakarítással már majdnem minden második fiatal rendelkezik - és kiugróan magas, 72 százalékos arányuk gondolja úgy, hogy a járvány alatt többet kell spórolni, ezt azonban a többségük első lépésben még készpénzben teszi.

Az is látszik, hogy a koronavírus-járvány radikálisan megváltoztatta a magyarok takarékossághoz való hozzáállását. Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet és az esetlegesen várható gazdasági nehézségek miatt kezdett takarékoskodni. Ez nem lehet független attól, hogy 33 százalék szerint csökkent a családi jövedelem az elmúlt hónapokban - az érintettek leginkább az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak. Azzal a 44 százalékkal együtt, akik már korábban is spóroltak, és ezt a szokásukat továbbra is fenntartják, a takarékoskodók a magyar népesség háromnegyedét teszik ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Két fontos költségtétel van, amelyre a válság körülményei között is hajlandóak többet áldozni az emberek: az egészség (60 százalék válaszolt így), és a család (54 százalék). Közel kétharmad szerint amíg a koronavírus a mindennapjaink része, addig a takarékoskodás is fontosabb, mint korábban. Ez az előrelátó hozzáállás szinte minden korosztályra jellemző: a kutatás egyik legérdekesebb megállapítása szerint egyedül a nyugdíj-közeli és friss nyugdíjas generáció, a 60-69 éves korosztály tagjai között fordul elő nagyobb számban az a válasz, hogy azért nem takarékoskodnak (már), mert "a jelennek élnek".

Címkék:
pénzcentrum.hu, nyugdij, nyugdíjas, megtakarítás, kutatás, takarékoskodás, takarékossági világnap,