Ilyen hetet zárt a budapesti tőzsde: csökkenő forgalom, emelkedő BUX

MTI2020. szeptember 13. 09:01

Csökkenő forgalomban minimálisan emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 34 837,99 ponton zárt pénteken, 1,17 ponttal magasabban az előző heti kereskedés záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 36,583 milliárd forint volt az előző heti 42,205 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési kommentárjában kiemelte, hogy a héten rövid időre ismét 35 ezer pont fölé emelkedett a BUX-index, azonban a hét második felében végig e szint alatt maradt a magyar tőzsdeindex. 

Kedd délután közleményben jelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy devizalikviditást nyújtó csereeszközt hirdet meg, ezzel szeretné biztosítani, hogy a negyedév végén várható volatilitás csökkenjen, és a hozamok összhangban legyenek a meghatározott rövid oldali kamatszinttel. Így ezentúl a forintlikviditást nyújtók mellett devizalikviditást nyújtó swaptendereket is meghirdetnek. Ez a lépés forinterősítő hatású, hiszen a kereskedelmi bankoknak nem a piacról kell a szükséges devizát megvásárolniuk, a jegybank a devizatartalékból tudja biztosítani azt, amely július végén 29,5 milliárd eurót tett ki.

Az Equilor elemzése szerint a hazai infláció a várakozásoknak megfelelően alakult augusztusban a szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatok szerint. A haza fogyasztói árindex éves bázison 3,9 százalékkal emelkedett, amely megegyezett a Bloomberg-konszenzus értékével, míg a maginfláció 4,7 százalék volt augusztusban, ami 0,2 százalékponttal a várakozás felett alakult. A jegybank által követett és kalkulált indirekt adóhatásoktól szűrt maginflációs mutató 4,2 százalékon alakult az előző hónapban.

Nem lesz további kamatvágás és V-alakú kilábalás Magyarországon, inkább egy elnyújtott, pipa alakú visszarendeződés várható - erről az elemzés szerint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke beszélt csütörtökön a Világgazdaság által szervezett konferencián. Megerősítette, hogy nincs tere a további kamatcsökkentésnek, a jelenlegi szint megfelelő. Az első számú szempont az árstabilitás fenntartása.

Varga Mihály pénzügyminiszter pedig pénteken arról számolt be, hogy sikeresen zárult a szamuráj kötvény kibocsátása, 500 millió eurónak megfelelő mennyiségű jenben denominált kötvényt értékesítettek - írták az elemzők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

  • A héten a legnagyobb mértékben, 4,73 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett, a papír 10 620 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma meghaladta a 18,01 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom részvények ára a héten 3,66 százalékkal nőtt, pénteken 368 forinton zárt, heti forgalma 396 millió forintot tett ki.
  • A Mol-részvények ára 1,30 százalékkal csökkent, pénteken 1669 forinton zárt, heti forgalma pedig meghaladta az 5,91 milliárd forintot.
  • A Richter árfolyama 5,21 százalékkal gyengült, pénteken 6825 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 10,8 milliárd forintot tett ki.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3426,71 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 14,15 ponttal, 0,41 százalékkal alacsonyabban.

 

Címkék:
befektetés, tőzsde, fogyasztói árindex, bux, részvénypiac, bét, volatilitás, tőzsdeindex, mol részvény, mol részvények, budapesti tőzsde,