Ezt vette rengeteg magyar a válság alatt a gyermekének: tudnak valamit?

Magyar Nemzet2020. június 29. 09:30

Már több mint 217 ezer gyermeknek van babakötvénye, kilencvenmilliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik a kicsiknek - erről számolt be a pénzügyminiszter helyettese.

Sajátos nyereményjátékot hirdetett meg az államkincstár április végén: ha valaki június 30-ig elektronikus úton, vagyis az ügyfélkapun nyit értékpapír- vagy Start-számlát, százezer forintos utalványt nyerhet, aki pedig állampapírt vásárol ezen a csatornán, annak ötvenezres kupon ütheti a markát. Persze csak akkor, ha a sorsoláson az ő nevét húzzák ki.

A végéhez közelítő nyereményjáték a vírusválság idején indult, éppen akkor, amikor az elektronikus pénzügyi megoldások egyébként is előtérbe kerültek. Meg is ugrott a babakötvények száma

- mondta a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek. Tállai András államtitkár arról számolt be, hogy az április vége óta eltelt két hónapban tízezernél is több számlát nyitottak az arra jogosultak. Így már 217 ezer gyermeknek gyűlik a pénz, a számlákon kamatozó összeg pedig a napokban lépte túl a kilencvenmilliárd forintot.

Hitelfelvételen gondolkodsz? Találd meg a legjobb ajánlatot a Pénzcentrum kalkulátorával!

"A kincstár minden Start-számlára befizetett forintot babakötvénybe fektet, mégpedig igen jó hozammal" - mondta az államtitkár. Az adott évi kamat ugyanis az előző évi inflációhoz igazodik, amelyet háromszázalékos prémium egészít ki. - A félretett összeget ezenfelül állami támogatás egészíti ki: a közkassza a családtagok befizetései­nek tíz százalékát, de legfeljebb hatezer forintot tesz hozzá a megtakarításokhoz minden évben.

Címkék:
megtakarítás, babakötvény, magyar államkincstár, prémium állampapír,