Olcsóbb lehet az átutalás Magyarországon, ha ez megvalósul

Világgazdaság2019. június 6. 10:02

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, jegybankárként is a tranzakciós adó eltörlése mellett érvelhet. Patai beszélt az azonnali fizetés elhalasztásának hátteréről is.

A jegybanki alelnök szerint az EU átlagánál 50-70 százalékkal magasabb készpénzállomány nagy gond. A kb. 6000 milliárdos állománynak csak a harmada-negyede vesz részt a mindennapos forgalomban, így bőven vannak még tartalékok a lakosságnál.

Patai elmondta a lapnak azt is, hogy jegybankárként is érvelhet a tranzakciós adó kivezetése mellett érvelhet, de elmondása szerint ez nem lesz gyors folyamat. Patai a BÉT elnöki tisztségét is betölti, ezzel kapcsolatban elmondta, reményei szerint a lakossági pénzek is utat találnak a tőzsdére.

Az azonnali utalás halasztásáról elmondta, hogy felmerült, július elsejével akkor is elindítják a rendszert, ha erre nem minden pénzintézet áll még készen. Végül a projekt teljes elhalasztása mellett döntöttek - a rendszer így március 2-án indul.

Címkék:
mnb, jegybank, tranzakciós illeték, megtakarítás, utalás, tranzakció,