Nagyot hajráztak az LTP-k: ennyien még meg tudták kötni a támogatott szerződést

Pénzcentrum2018. november 9. 10:00

Két nap alatt tíz százalékkal ugrott meg a lakástakarék-szerződések száma, nagyjából 140 ezren tudtak még államilag támogatott pénztári megállapodást kötni.

Az utolsó két napon nagyjából 140 ezer új lakástakarék-szerződést tudtak még megkötni a magyarok - számolt be Varga Mihály. A pénzügyminiszter az RTL Híradó szerint kijelentette: ez a meglévő szerződésállomány nagyjából 10 százaléka.

A tárcavezető úgy számolt, a szóban forgó szerződésekre nagyjából évente 8 milliárd forintnyi támogatást fog kifizetni az állam - az évi maximum 72 ezer forintos állami hozzájárulással számolva.

Ismert, az Országgyűlés október közepén szavazta meg a lakástakarék-szerződések állami támogatásának megszüntetését, az új szabályozás hatályba lépése előtt indult meg a roham a pénztáraknál, rengetegen akartak még az utolsó pillanatokban olyan szerződést kötni, amire még ad az állam támogatást.

Címkék:
megtakarítás, lakástakarékpénztár, szerződés, állami támogatás, varga mihály, lakástakarék,