Alig kerül valami a párnába: a csehek és az észtek is lehagytak minket

NapiCsárt2018. május 7. 18:00

Az Európai Unió statisztikai főigazgatósága (Eurostat) azt viszgálta, hogy a bruttó fizetés mekkora részét tudják félretenni az EU-s állampolgárok a különböző tagországokban. Természetesen kelet-nyugat szakadást figyelhetünk meg ebben az esetben is, mutatjuk, hogy áll Magyarország.

Az Eurostat adatai szerint a magyar lakosság a fizetése 9,62 százalékát tudja félretenni, amely értékkel a vizsgált országok között a középső harmadban helyezkedünk el. A legnagyobb megtakarítási rátát Luxemburgban, Svédországban és Németországban figyelték meg, ezeken a helyeken sorrendben a fizetések 20,09, 17,57 és 17 százaléka ment havonta a perselybe.

Az EU-ban Cipruson, Bulgáriában és Litvániában a legrosszabb a helyzet. A litvánok semennyit nem tudtak 2016-ban megtakarítani, a bolgárok közel 3 százalékkal, a ciprusiak pedig 5 százalékkal többet költöttek, mint amennyit kerestek. Az unióhoz hazánkkal együtt csatlakozó országok közül Szlovéniában, Csehországban és Észtországban tudtak többet félretenni a fizetésükhöz képest a munkavállalók, mint Magyarországon. Mutatjuk az összes országot, ahonnan van adat 2016-ból:

Loading...
Címkék:
fizetés, betét, bank, megtakarítás, jövedelem, bruttó, félretett pénz,