Így lehet esélyed a gondtalan nyugdíjas évekre: neked is összejöhet

Pénzcentrum2018. április 29. 09:01

Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80 százaléka azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét.

A K&H országos felmérés keretében vizsgálta meg, mi jellemző a hazai prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők jelenlegi megtakarítási szokásaira és tervezett befektetési döntéseire.

Sok kicsi sokra megy - tanítjuk a gyerekeknek, pedig felnőtt korban sem kellene erről megfeledkezni. Hiszen, ha egyetlen biztos befektetési tippet adhatunk, az egyértelműen a rendszeres megtakarítás. Ennek oka az, hogy a rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt megalapozhatjuk pénzügyi biztonságunkat, néhány év alatt pedig már egy komolyabb megtakarítást is elérhetünk. Mindemellett pedig arról se feledkezzünk meg, hogy ez a fajta előrelátás a fiatalabb generáció számára is példaként szolgál a felelős pénzügyi magatartás elsajátításához

 - hangsúlyozta a kézzelfogható előnyöket Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Jelenleg ott tartunk, hogy a takarékoskodás inkább éves szinten tapasztalható: míg a havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, addig a befektetők 80 százaléka évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt.

A megkérdezett hazai magánbefektetők körében egyértelműen a befektetési alapok, a részvények és a magyar állampapírok jelentik a favoritot, miközben bankbetétekben alig több mint tizedük, deviza befektetésekben pedig még ennél is kevesebb gondolkodik. Ez összecseng azzal a nemzetközi trenddel, miszerint a befektetők az éppen aktuális piaci helyzet, illetve a hozamigényük és a kockázatvállalási hajlandóságuk függvényében mozognak a három fő kategória között.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, pénzügy, kutatás,