Ezért hajlandóak vagyunk meghúzni a nadrágszíjat

Pénzcentrum2016. szeptember 12. 16:04

Mire gyűjtenek leginkább a magyarok? Erről készített felmérés a K&H. Az eredmény szerint az elmúlt négy évben nagyon felértékelődött az álalános tartalák, illetve a gyermekek útnak indításának jelentőssége.

A felmérés szerint a prémium lakossági befektetők körében kevésbé jellemző a konkrét megtakarítási cél, inkább biztonsági tartalékot gyűjtenek. A gyermekek jövőjéről való gondoskodás azonban jelentősen felértékelődött az elmúlt években. Ahhoz, hogy ezek a célok meg is valósuljanak, jellemzően évente néhány alkalommal növelik megtakarításaikat.

A felmérés szerint az általános tartalék a legfontosabb, a válaszadók 77 százaléka képez ilyet az esetlegesen bekövetkező váratlan események miatt, míg négy éve ez az arány mindössze 28 százalék volt. Ezt követően a nyugdíjas évek biztonságára, valamint a gyermekek jövőjére - például iskoláztatás vagy lakásvásárlás - fókuszálnak leginkább befektetéseik során. Utóbbinál szintén látványos az elmozdulás, hiszen négy évvel ezelőtt a befektetők csupán 16 százaléka választotta megtakarítási célként a gyerekek támogatását.

A megtakarítások célját azért fontos meghatározni, hogy jobban lássuk a vállalható kockázatot és befektetési időtávot. Ennek mentén tudjuk ugyanis kialakítani az egyedi befektetési stratégiát, amely a portfóliónk összetételét határozza meg" 

- mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. 

A felmérésben megkérdezett prémium, azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkező magánbefektetők válaszai arra is rávilágítanak, hogy nagyrészük folyamatosan növeli befektetését, és évente több alkalommal is ránéz a félre tett összegre. Ezt mutatja, hogy a megkérdezettek jellemzően évente néhány alkalommal gyarapítják megtakarításaikat, és minden hatodik befektető teszi ugyanezt havi rendszerességgel. További 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy évente egy alkalommal tesz hozzá már meglévő megtakarításaihoz, és mindössze 12 százalék az, aki nem növeli a korábban félre tett összeget. "A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszeresség és a gondos odafigyelés nagyon fontos, mivel az egyéni igényekhez és ajánlásokhoz igazított portfólió hozhat hosszú távon jó eredményt" - tette hozzá a szakember.

Címkék:
megtakarítás, prémium, felmérés, tartalék,