Betétekbe vándorolhat a devizahitelesek visszajáró pénze

Világgazdaság2015. május 18. 08:31

Az utóbbi hetekben egyre több vonzó betéti ajánlat jelent meg a piacon, esetenként évi három-négy százalékos kamatláb mellett. A piac élénküléséhez hozzájárulhat az elszámolás is - számol be a Világgazdaság.

Az újság hétfői cikke szerint az akciós ajánlatok megjelenésének időzítése nem véletlen. A devizahiteles elszámolás nyomán nagyjából 100 milliárd forintra számíthatnak azok az ügyfelek, akiknek már lezárt szerződésük van, vagyis a következő hetekben nagyjából ekkora szabad pénzmennyiség jelenik meg a piacon, amelynek egy része gyaníthatóan megtakarításokba vándorol majd. A kedvező kamatokért persze - ahogy korábban is - általában több feltételt is teljesíteniük kell az ügyfeleknek.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint márciusban a háztartási betétek 43,6 százaléka lekötetlenül pihent a folyószámlákon, ami azt jelenti, hogy majdnem 3000 milliárd forint likvid számlapénzzel rendelkezett a lakosság, ami 26,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
{{TRADERAJANLO 42}}
Figyelemre méltó adat az is, hogy a háztartásoknál lévő készpénz állománya 2014 végére 3133,2 milliárd forintra emelkedett a jegybank adatai szerint, amely 18,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Eközben a háztartások betétállománya mindössze 1,03 százalékkal emelkedett a március végéig tartó egy év alatt, vagyis a lekötött betétek súlya rohamosan csökken a betéteken, illetve a teljes megtakarítási portfólión belül is - ismerteti az újság.

Címkék:
öngondoskodás, betét, megtakarítás, bankbetét,