A becsődölt takarék ügyfeleinek egyelőre nics semmi dolga

MTI2014. július 7. 16:06

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleinek és betéteseinek egyelőre semmilyen teendőjük nincsen, mindenről időben értesítést kapnak majd - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn.

A szóvivő emlékeztetett: a jegybank a betétesek rendezett kártalanítása érdekében 2014. július 4-étől betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél, illetve felügyeleti biztosok kirendeléséről döntött.

Valamennyi érintett hatóság és szervezet, így a jegybank, a felügyeleti biztosok, a Takarékbank Zrt., a szövetkezeti integráció és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) azon dolgozik, hogy a betétesek rendezett körülmények közt minél hamarabb hozzájuthassanak követeléseikhez - tette hozzá.

Elmondta: a takarékszövetkezet betéteseit kettős betétvédelmi és garanciarendszer védi: a takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközök mértékéig a betétállományt állomány-átruházással a Takarékbank Zrt. veszi át, illetve igény esetén kifizeti a betéteseknek a szövetkezeti integrációs törvény alapján. Az ezen felüli betétösszegeknél az OBA a jogszabályok adta határidőn belül akár 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

Korábban Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szintén úgy nyilatkozott: minden kisbetétes hozzájut a pénzéhez, a takarékszövetkezetnek a május 31-i adatok szerint 28 ezer betétese volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
takarékpénztár, öngondoskodás, csőd, takarékszövetkezet,