ATM nincs a borsodi faluban, de azért utalják a segélyeket

Pénzcentrum2014. március 10. 09:02

Sajókazán ezentúl csak folyószámlára utalják a segélyeket. A borsodi településen van ugyan egy takarékszövetkezet, ám annak nincs automatája. A 6-7 kilométerre lévő Kazincbarcikára meg nem jutnak el az emberek, mert az úton, amin biciklizni lehetne, megtiltották a kerékpározást, buszjárat pedig alig van. Az ügyben érintett 200 ember mégis megnyitotta a számlát, hiszen ha ezt nem teszik meg, egyetlen forintot sem kapnak - írta a Népszava.

Sajókazán a polgármester és a jegyző nemrég arról küldött értesítőt a falu lakóinak, hogy ezentúl kizárólag banki átutalással fizetik ki a szociális juttatásokat. Van ugyan a településen egy takarékszövetkezet, de annak nincs automatája. Az emberek így vagy több száz forintos költséggel a pénzintézetben, vagy még drágábban, a postán kénytelenek pénzt felvenni.

Az embereknek nem csak a költséggel járó folyószámla megnyitása és a pénz felvételének nehézsége jelent gondot, sokak életét megnehezíti a hitel és az uzsora. Abban a pillanatban, hogy számlájukra érkezik a pénzük, a hitelező már rá is teheti a kezét, így megint egyetlen fillér nélkül maradnak. Ennek ellenére a sajókazaiak szinte mindannyian megnyitották a folyószámlát, hiszen a 200 embernek nem maradt más választása.

Címkék:
öngondoskodás, borsod, segély,