Leveleket kapnak a devizahitelesek: miről írnak a bankok?

Pénzcentrum2014. február 6. 11:45

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt. A módosítás pénzügyeinket is érinti. 

A képviselők jogszabályba foglalták, hogy minimum 500 millió forintos bírsággal sújthatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.

Ugyancsak a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig terjedő díjmentes pénzfelvételhez kapcsolódik annak rögzítése, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvétel felső limitje nem lehet kevesebb napi 150 ezer, tranzakciónként pedig 75 ezer forintnál.

A parlament döntött arról is, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. Ezt megelőzően, első alkalommal közölniük kell, hogy az ügyfél az árfolyamgátba belépése óta mennyit takarított meg összesen. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést. Azt, hogy a bankok eleget tettek-e tájékoztatási kötelezettségüknek, az MNB ellenőrzi majd.

Címkék:
pénz, öngondoskodás, rezsicsökkentés, ingyenes készpénzfelvét,