Letelepedési államkötvény: tetszik a kínaiaknak Magyarország

Pénzcentrum2013. november 8. 12:32

Az elmúlt hónapokban a bemutató rendezvényeken már 30-40 ezer kínai és vietnámi állampolgár ismerkedett meg a magyar befektetési célú letelepedési programmal, közülük mostanáig több mint 320 befektető regisztrált a programba és év végéig összesen 400-500 regisztrált befektető várható - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Lian Wang. A letelepedési kötvényhez kapcsolódó speciális értékpapírt kibocsátó Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) vezérigazgatója többek között azt hangsúlyozta: idő kell még ahhoz, hogy a tényleges befektetői érdeklődést jobban lássuk, másrészt a program sokkal többről szól, mint hogy a magyar állam a jelenlegi piaci kamatnál 1,5 százalékkal alacsonyabban jut öt éves devizaforráshoz.

Lian Wang elmondta: léteznek a letelepedési szempontból klasszikusnak nevezhető célországok, így például az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália, Hong Kong és Szingapúr. A magyar program legnagyobb vetélytársai inkább az európai országok, így például Portugália, Spanyolország, Görögország, Ciprus, Litvánia vagy Szlovákia.

Magyarország mellett szól, hogy a közép-európai régió része és gazdasága nincs olyan rossz állapotban, mint egyes dél-európai országoké. Mostanában nem szerepel az újságok szalagcímeiben, mint Ciprus vagy éppen Olaszország, Spanyolország. Utóbbi országnál például ingatlanbefektetéshez kötik a letelepedési jog megszerzését. A magyar letelepedési program legnagyobb előnye, hogy nincsenek plusz befektetési követelmények hozzárendelve, hanem a pénz közvetlenül a magyar államhoz áramlik. Ezzel pedig kizárhatóak az esetleges kereskedelmi kockázatok, konkrétan a visszaélések.

A magyar lehetőség azoknak lehet például vonzó, akik egyébként is Európában szeretnének tanulni. Mivel egyébként is módosabb társadalmi rétegeket vesz célba a lehetőség, így a meglévő vagyon földrajzi térségek és eszközök közötti allokációja is szóba jön közöttük, mint szempont. Utóbbi tehát azt jelenti, hogy diverzifikálni akarják befektetéseiket, ehhez pedig előny, ha van egy európai országban letelepedési engedélyük. Másrészt az is fontos, hogy ilyen engedély birtokában könnyebben kezdhetnek vállalkozásba, befektetésbe az adott országban, vagy más Európai Uniós országban.

Így működik a rendszer

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az engedéllyel rendelkező közvetítő vállalkozás a külföldi magánbefektetőtől megkapja a pénzt, majd ebből lejegyzi a diszkont áron kibocsátott, 250 ezer eurós névértékű letelepedési államkötvényt az Államadósság Kezelő Központtól. Maga a közvetítő vállalkozás egy saját maga által kibocsátott értékpapírt ad a magánbefektetőnek, tehát nem a letelepedési államkötvényt kapják meg a programban részt vevők. A konstrukció keretében a magyar állam a jelenlegi piaci kamatnál 1,5 százalékkal alacsonyabban jut öt éves forráshoz, így az állam költséget takarít meg.

Címkék:
öngondoskodás, letelepedési államkötvény, ausztrália gazdasága, letelepedési kötvény,