Mivel buktál a legnagyobbat februárban?

Pénzcentrum2009. március 6. 11:30

A cikk címe eredetileg "Melyik részvénnyel nyertél a legtöbbet februárban" lett volna, de a pozitív oldalon záró papír nem igazán akadt az év második hónapjában. Komoly, likvid papír legalábbis biztosan nem.

Csúny hónap volt február a világ tőzsdéin. Hónap végére a nagy amerikai tőzsdeindexek is 1997-es szintekre estek vissza, így a Budapesti Értéktőzsde ebben az összehasonlításban még jobban is szerepel, hiszen még csak 2004-ig forgattuk vissza az idő kerekét.

A hónap folyamán az öt legnagyobb forgalmú részvény közül egyik sem tudott a pozitív oldalon zárni, a legnagyobb esést az OTP szenvedte el, mely értékének 31,1 százalékától szabadult meg februárban. Az MTelekom teljeítménye ehhez képest akár jónak is mondható a 4,7 százalékos mínusszal, a Mol 5,3 százalékkal lett karcsúbb. A BÉT "A" kategóriás részvényei közül mindössze Linamar és az Állami Nyomda zárt némi plusszal, egész pontosan 3,3, illetve 1,7 százalékos növekménnyel, ám a forgalmuk nem volt épp meghatározó. Előbbivel 43, utóbbival 256 millió forint értékben kereskedtek, miközben a szekció forgalma megközelítette a hónap folyamán a 290 milliárd forintot.

A "B" kategóriás részvényekről csak az illendőség miatt ejtünk szót, mivel elképesztően illikvidek voltak múlt hónapban. Az Émász-részvény árfolyama 5,6 százalékkal nőtt, de egész hónap alatt összesen 1,7 millió forintos forgalmat hozott össze, ami viszont a "B" kategória teljes forgalmának csaknem 80 százalékát tette ki.

Címkék: