Elépesztő tartalékok vannak a magyar munkaerőpiacon: mégsem kér belőlük senki?

Pénzcentrum2024. március 5. 18:33

1993-ban még csak a megváltozott munkaképességű emberek töredéke állt foglalkoztatásban. Azóta ez az arány sokat javult, és ebben kulcsszerepet játszott a civil szféra is. 

1993-ban még teljesen más volt a helyzet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása terén, mint ma. A ’90-es évek gazdasági átalakulása nyomán az egészségi problémával, fogyatékossággal élő emberek kevesebb mint tizede dolgozott 2001-ben. Hogy ez megváltozzon, azért az elsők között a Salva Vita Alapítvány kezdte meg a munkát: felismerték a munkaerőpiaci integráció terén lévő hiányosságokat, és az azóta eltelt 30 évben folyamatosan fejlesztették szolgáltatásaikat, hogy közelebb hozzák egymáshoz a megváltozott munkaképességű embereket és az őket potenciálisan alkalmazni tudó vállalatokat.

A megváltozott munkaképességű emberek körében a foglalkoztatási ráta mára meghaladta a 40%-os szintet. Ez azt jelenti, hogy a 15–64 év közötti, fogyatékossággal élő emberek közül 140-150 ezer ember áll alkalmazásban, és tartja fenn önmagát és családját. Sőt, mivel Magyarországon évek óta munkaerőhiányos állapot áll fenn, megváltozott munkaképességű honfitársaink a munkaerőpiac fontos tartalékát jelentik.

Híd a munkavállalók és a munkaadók között

Az alapítvány nyitott minden olyan fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű személy jelentkezésére, aki támogatást keres a munkavállaláshoz vagy az önálló életvitelhez.  Segítenek önéletrajz írásban és az állásinterjúra való felkészülésben, próbainterjú szervezésében, de akár az alapvető word és excel ismeretek elsajátításában is. Akiknek szüksége van rá, elkísérik az állásinterjúra, segítik a munkahelyi beilleszkedést és a feladatok betanulását. A szervezet nem csak a munkavállalókat, hanem a munkáltatókat is támogatja a fogyatékossággal élő munkavállalók felvételében, beilleszkedésében, személetformáló szerepet vállalva.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt 30 évben közel 2300 megváltozott munkaképességű embert támogattunk a munkavállalásban, és több mint 1500 magyarországi vállalkozásnak segítettünk tehetséges kollégákat találni

– mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, aki 2006 óta dolgozik a szervezetnél. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Célunk egy olyan társadalom létrehozása, ahol minden ember megtalálja a helyét, és értékes tagja lehet a közösségnek. Mindez ráadásul egybeesik a gazdasági racionalitással is: számos kutatás bizonyítja, hogy a sokszínű, valóban befogadó cégek üzleti eredménye jelentős mértékben meghaladja a többi vállalatét.

Segítség a fiataloknak az önálló élet megkezdéséhez

A LIKE keretében a szervezet olyan 18–29 éves tanulási, érzelmi vagy pszichés nehézséggel küzdő, mozgás-, látás, hallássérült, illetve neurodiverz (pl. autista, ADHD-s, „diszes”) fiataloknak segít, akik nem tanulnak és nem is dolgoznak. Olyan lehetőségeket, programokat kínálnak számukra, amelyek segítik a fiatalok képességfejlesztését, céljaik megtalálását, nehézségeik, kudarcaik feldolgozását, társas kapcsolatok kialakítását – többek között állatasszisztált terápiás és művészetterápiás önismereti foglalkozások, pszichológiai segítő beszélgetések, és a munkavállalásra felkészítő programok révén.

Címkék:
hrcentrum, alapítvány, munkaerőpiac, megváltozott munkaképesség, magyar, fogyatékosság,