Hol vannak a fülöp-szigeteki buszsofőrök? Januárban kezdtek volna, de egyelőre nyomuk sincs Budapesten

Népszava2024. február 21. 09:46

Január közepére ígérték a vendégmunkás buszsofőrök első éles bevetését, de most még mindig nincs nyomuk a buszokon.

Bár korábban arról volt szó, hogy januárban már munkába is állhatnak, egyelőre nyomát sem látni a fülöp-szigetekről idehozott buszsofőröknek - írja a Népszava. A lap szerint néhány hónapja, amikor kiderült, kik fognak dolgozni a burtális budapesti sofőrhiány pótlására, arról volt szó, hogy egy komplex intergrációs programban vesznek részt a kiválasztott vendégmunkások, és januárban kezdeni is tudnak majd.

A lap kérdésére Krsják Attila, a VT Arriva csoport kommunikációért felelős munkatársa azt mondta, hogy a helyzet egyszerű, még nem zárult le a képzési és integrációs program, és természetesen mindkettő elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a budapesti forgalomban dolgozni kezdjenek.

Egyelőre annyit tudni, hogy a 23 sofőr már külföldön is előválogatáson esett át, és még a menetirányítással is angolul fognak kommunikálni. Emellett fel kell készülniük a buszvezetőknél szokásos váratlan helyzetekre: megtanulják például, mi a teendő, ha rosszul lesz egy utas vagy akadály kerül eléjük a forgalomban.

címlapkép: Róka László, MTI/MTVA 

Címkék:
hrcentrum, sofőr, január, buszsofőr, sofőrkrízis, budapesti tömegközlekedés,