Óriási a baj a magyar vidéki városokban: tömeges leépítés és további recesszió jöhet 2024-ben

HelloVidék2024. január 4. 08:15

Miközben látványosan kevesebb a meghirdetett állás, addig 2023-ben 60 százalékkal többen jelentkeztek 1-1 munkára, mint 2022-ben. A HelloVidék most annak járt utána, hogy mit várhatunk 2024-ben, azaz mi lesz a magyar munkahelyekkel.

A magyar munkaerőpiacot az elmúlt években folyamatosan érték a különböző problémák. 2019-ben az alapanyag-problémák, 2020-2021-ben a covid, majd 2022-ben az energiaválság sújtotta leginkább a területet. Tavaly pedig a legnagyobb problémát a magas inflációs környezet jelentette, ami recessziós gazdasági környezettel járt együtt.

Ennek ellenére a hazai munkaerőpiac látszólag jól teljesített: a csökkenő népességszám dacára is sikerült a gazdaságilag aktívak és a foglalkoztattak számát növelni, miközben a nem aktívak száma is csökkent. Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója szerint ennek részben az is az oka, hogy minél több ember lép be a munkaerőpiacra a gazdaságilag inaktív körből, annál nagyobb lesz azok aránya, akik nehezen tudnak megragadni a foglalkoztatásban. Éppen ez a kevéssé versenyképes réteg a legkiszolgáltatottabb recessziós környezetben, nem csoda, hogy közülük sokan most munkanélküliként jelennek meg a statisztikákban.

A recesszió másik hatása, hogy a kevésbé válságálló cégek bedőltek, de még a nagy, stabil vállalatok is befagyasztották a pozícióikat. Ráadásul a Nógrádi József szerint az egy éve tartó reálbércsökkenés rákényszerítette az embereket arra, hogy kutassanak jobban fizető állások után. Emiatt újra erősödött a verseny az egyes jobb pozíciókért. A partnerek 70%-a arról számol be, hogy újra vannak bejelentkezőik, 40%-uknak sikerül a vártnál korábban betölteni a hiányzó létszámokat, mert hosszú évek óta először minőségi jelentkezők között tudott válogatni.

2023 első 9 hónapjában 17%-kal kevesebb állást hirdettek meg az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan jelentősen növekedett a munkavállalói aktivitás: 59 százalékkal többen jelentkeztek a meghirdetett munkákra ugyanezen két időszakot vizsgálva – hangzott el a Profession 2023-as HR konferenciáján. A szakemberek szerint pedig egy-egy hirdetésre jutó magas átlagos jelentkezésszám hátterében több tényező húzódik: egyrészről az infláció miatt megnövekedett a munkakeresési kedv a jobb fizetés reményében, emellett az elérhető, betöltésre váró állások száma lecsökkent. A kínálat emiatt munkáltatói szempontból bővült, míg a munkavállalók helyzetét vizsgálva valamelyest lecsökkent.

Címkék:
hrcentrum, magyarország, munka, munkakeresés, magyar, magyarok, recesszió,