Brutál béremelés az Aldinál: 1,4 milliós fizetéssel vadásszák az embereket

Pénzcentrum2024. január 2. 12:45

2024. január 1-jétől az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó ALDI International IT Services Kft.  bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. Ezzelgyes pozíciókba a vállalat igyekszik megőrizni vagy növelni bérei reálértékét, hiszen 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek összértéke legalább 38%, en pedig ennél is magasabb.

A vállalat 2024. január 1-jétől béremelést hajt végre, amely a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióra érvényes. A béremelés mértéke 12% lesz. A cégnek 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelése, amelyek együtt legalább 38%-ot, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb értéket érnek el.

A béremelés után az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2024. január 1-jétől havi bruttó 482 400 forintra emelkedik, míg az ott eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668 400 forint az elérhető legmagasabb bér.

A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600 forint.

Januártól a boltvezetők bére az ALDI-nál eltöltött szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint között lesz.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A béremelés az ALDI International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12%-os béremelésben részesülnek a dolgozók. Az intézkedés következtében már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600 000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó kollégák.

A dolgozók számára mind a béremelés, mind a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus. Valamennyi dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg, hogy melyik bérsávba kerül, a béremelés pedig egyéni bértárgyalás nélkül jár. A munkatársak lojalitását jól jellemzi, hogy 30%-uk immár több mint 5 éve a cég munkavállalója.

Címkék:
forint, béremelés, belépő, dolgozók, január, bruttó,