Jöhet a négynapos munkahét: ez lehet az utolsó szög a koporsóban, minden egy irányba mutat

Pénzcentrum2023. november 30. 09:38

Ha megtanuljuk megfelelően használni a mesterséges intelligenciát, az nemhogy nem fogja elvenni a munkánkat, de akár még több szabadidőhöz is juthatunk a segítségével.

Egyre több szó esett az elmúlt években arról, hogy bevezetésre kerülhet a négynapos munkahét, amit már több hazai vállalat is tesztel. A dolognak pedig a mesterséges intelligencia adhat egy újabb lökést – írta meg a HVG az Autonomy kutatószervezet tanulmányára hivatkozva.

A szervezet eredményeiből látszik, hogy 10 éven belül már emberek milliói dolgozhatnak majd az MI-nek köszönhetően heti négy napot, ráadásul változatlan fizetésért. A jelentések ugyan Nagy-Britanniára vonatkoznak, azonban általánosan is érdekesek lehetnek a megállapítások. Ezek szerint ugyanis 2033-ra az ország munkaképes lakosságának 28 százaléka, azaz 8,8 millió fő dolgozhat majd 32 órás munkaidőben. Ez pedig esetükben akkor már teljes munkaidőnek fog számítani, ami javíthatja a munka és a magánélet közti egyensúlyt, illetve a cégek üzleti eredményeire sem lesz rossz hatással.

Címkék:
hrcentrum, mesterséges intelligencia, munkahét, négynapos munkahét, mesterséges,