Ezt a szakmát teljesen felesleges tanulni 2023-ban: semmit sem lehet kezdeni már vele

Pénzcentrum2023. november 29. 13:15

Magyarország népessége folyamatosan csökken, így óriási a verseny a fiatal tehetségekért, sorra szipkázzák el a legjobbjainkat a külföldi egyetemek. De az itthonmaradók sem mindegy, hogy mit tanulnak, mint kiderült, jogászból és marketingesből rengeteg van, rájuk ma már egyáltalán nincs szüksége a piacnak. 

A legfontosabb piaci trendekről beszélt Baja Sándor, a Randstad regionális ügyvezető igazgatója OTP Fáy Alapítvány és az Egyensúly Intézet A jövő kompetenciái – A jövő oktatása című konferenciáján.

Magyarország népessége folyamatosan fogy, 1 millióval kevesebben vagyunk, mint 30 éve - kezdte előadását, majd elmondta, nem csak itthon van baj, az európaiak nem reprodukálják magukat. Ezáltal a tehetségekért folytatott harc egyre élesebb, a tehetségeket elszipolyozzák. A felsőoktatásban végzetek aránya ugyan folyamatosan nő, de az európai átlagtól nagyon el vagyunk maradva. A fiatalok digitális képességei tekintetében is alulteljesítünk például Csehországhoz képest.

A munkaerőkölcsönzőnél összeszedték azokat az állásokat, melyek 15 éven belül biztosan meg fognak szűnni:

Visszarendeződik a piac?

Az átalakulás nem lesz azonban gyors és könnyű. Mint Baja Sándor elmondta, az elmúlt 3 hónapban gyökeresen megváltozott a munkaerőpiac, jellemzően leálltak a beruházások, ami a legtöbb szegmenst érinti, sok nagy IT felvevők leállította a projektjeit, rengeteg IT-snek szűnt meg a munkája, arról nem is beszélve, hogy a mesterséges intelligencia is besegít ma már a kódolásba.

Ideiglenesen visszarendeződött a piac.

Eddig lasszóval kellett fogni az IT-sokat, most ők mennek a cégekhez állásért. Ez persze nem tartós és végleges változás, de érdekes a trend.  A Randstad regionális ügyvezető igazgatója szerint, ha a gyerekek pályaorientációra kerül sor, tartsuk szem előtt, hogy jogászból és marketingesből rengeteg van, rájuk ma már egyáltalán nincs szüksége a piacnak.

A játékpiacról is ejtett szót, melyet eddig legtöbben lesajnálták, holott rengeteg fontos kompetenciát tud fejleszteni: kooperativitást, multi-taskingot, gyors döntések meghozatalának képességét, és még sok mást is. Az alacsonyabb végzettségűek munkáját is tudja segíteni: a targoncavezetők esetében például tökéletesen működhet egy videójáték, amin gyakorolhatják a munkát.

A külföldi munkavállalókkal kapcsolatban Baja Sándor elmondta, hogy az ő behozataluknál a hazaiak képzése sokkal fontosabb lenne. Nagyjából 120 ezer álláskeresőről beszélt, akik regisztráltak a Randstad rendszerében, de egyszerűen nem találják őket, eltűntek, láthatatlanok a piac számára. Úgy lehetne ismét láthatóvá tenni őket, ha képzést kapnának, hogy hasznosabb munkát végezzenek, többet keressenek és ezzel a GDP-t is növelnék párhuzamosan.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hogyan választanak ma magyarok munkahelyet?

A híresztelésekkel ellentétben még mindig fizetés alapján választunk munkát, és nem csak Magyarországon, szinte egész Európában. A második legfontosabb a munkakörnyezet, de fontos, hogy mennyire stabil a cég és milyen hosszú lehetőséget kínál a munkavállalóinak.

A munka tartalma viszont egyáltalán nem érdekli a magyarokat, nem fontos, hogy izgalmas legye és kihívásokat tartogasson – ez elszomorító Baja szerint.

A z generáció esetében is első helyen van a fizetés, de már nem olyan kimagasló prioritás mint a magyar társadalom egészében.

Nem elveszett generáció, pontosan tudják hol és mit szeretnének dolgozni.

A munkahelyváltók aránya magasabb köztük ugyan, de a 19% még nem olyan elképesztően magas szám – ezt a sztereotípiát is el kell engedni lassan.

Címkék:
generáció, oktatás, piac, otp, magyarország, tanulás, munkaerő, jövő, randstad, szakértő,