Nagyot üt a Yettel legújabb húzása: ennek most az idősek örülhetnek leginkább

Pénzcentrum2023. november 9. 17:59

A Yettel novembertől plusz 5 nap fizetett szabadságot biztosít minden olyan munkavállalójának, akinek unokája születik – jelentette be a vállalat.

A Yettel novemberben induló programjában 5 nap fizetett szabadságot biztosít minden olyan munkavállalójának, akinek unokája születik. A szabadságot nagymamák és nagypapák egyaránt igénybe vehetik – jelentette be a vállalat.

A cég közleményében felidézte, még 2021 nyarán vezették be az apasági távollétet, amely a törvényben meghatározott szabadnapokon túl további húsz nap fizetett szabadságot biztosít az újdonsült édesapáknak és családjuknak.

A vállalat mostani lépésével kibővíti a munka-magánélet egyensúlyának támogatására hozott intézkedései körét. A Yettel hangsúlyozta, az örökbefogadás és ikergyermekek esetén is igényelhetőek a plusz szabadnapok, az igénylés feltétele azonban, hogy a munkavállaló legalább egy év munkaviszonnyal rendelkezzen a vállalatnál. Emellett az unoka születését követően egy éven belül igénybe kell vegye az 5 nap fizetett távollétet.

A programban biztosított kedvezmény az indulástól visszamenőleg, tehát a 2022 november 1. után született gyermekek után máris igényelhető.

Címkék:
vállalkozás, szabadság, munka, családbarát munkahely, munka magánélet egyensúly, apasági szabadság, yettel,