Zöld az út az indiai női kamionsofőrök előtt Magyarországra: 690 ezres fizetést kapnak majd

Pénzcentrum2023. augusztus 30. 09:15

Egy kétéves, de meghosszabbítható szerződést kap az a tíz indiai nő, akik Magyarországon fognak dolgozni kamionsofőrként. Heti 5 napot kell vezetniük napi kétszer 4,5 órás leosztásban, ezért a fizetésük havi 1800 euró, ami napi árfolyamon átszámítva nagyjából 685 ezer forintot jelent.

Mint ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, súlyos munkaerőhiány van kamionsofőrből egész Európában, ezért indiai nőket toboroznak erre a pozícióra. Mostanra már megvannak az első jelöltek is. Persze komoly feltételrendszeren kell átmennie annak, aki élni akar a lehetőséggel, de ha ezt sikeresen teljesítette, akkor egy kétéves, meghosszabbítható szerződést kap, amely alapján heti 5 napot kell vezetnie napi kétszer 4,5 órás leosztásokban. A fizetése ezért havi 1800 euró, ami napi árfolyamon átszámítva nagyjából 687 ezer forintot jelent.

A programban kiválasztott emberek képzésen, majd teszteken mennek át, eleinte Indiában. Ezzel végzett most egy csapat sofőrjelölt, akikről nemrég megosztottak néhány képet az Instagramon. Ők azok, akik még egy kis képzésen vesznek részt Delhiben, majd szeptember második felében Magyarországra utaznak, és megtanulják a jobbos közlekedést, illetve átesnek még néhány vizsgán, mielőtt munkába állhatnak - írja az Alapjárat.

Arról, hogy mennyire súlyos a munkaerőhiány, és miért van szükség emiatt egyre több külföldi vendégmunkásra Magyarországon, a Prohuman ügyvezető igazgatója is hosszan beszélt a Pénzcentrumnak adott interjújában. Ezt itt olvashatod el újra:

Címkék:
hrcentrum, szerződés, nők, vendégmunkás, india, kamionsofőr, kamionos, külföldi munkavállalás, mukaerőhiány,