Mi történik a magyar rendőrségen? Egyre égetőbb a baj, a fiatolok már nem kérnek ebből

Pénzcentrum2023. július 24. 09:01

Tovább csökkent azoknak a száma, akik rendőrként képzelik el a jövőjüket – adta hírül az rtl.hu. Információk szerint idén már csak 470 fiatal jelentkezett a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi iskolákba, miközben néhány éve ez a szám még 3000 felett alakult.

Egy neve elhallgatását kérő rendőr azt nyilatkozta, elvétve fordult elő, hogy két rendőrt osztanak be egymás mellé járőrözni. Általában egy rendőr és egy más státuszban szolgáló alkalmazottat küldenek ki az utcára. A más státuszú kolléga pedig lehet rendőrségi fegyveres biztonsági őr, polgárőr, de akár halőr is. A rendőr azt is mondta, hogy a munkaerőhiánya már a mindennapokban is tapasztalható, az állampolgárok pedig leginkább akkor szembesülnek ezzel, ha segítséget kérnek, hiszen egyre hosszabb ideig tart kiérni a rendőröknek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint az állomány 92 százalékos telítettségű, azaz a létszámadatok alapján nagyjából 4500 rendőrt azonnal fel tudnának venni. A hivatalos tájékoztatás szerint ugyanakkor a jelenlegi állománnyal is biztosítani tudják a folyamatos szolgálatellátást – írja az rtl.hu.

Az adatok alapján viszont a helyzet nem fog javulni a statisztikák szerint ugyanis idén 470-en adták be jelentkezésüket a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi képzésre, miközben tavaly ez a szám 486 volt, 2021-ben pedig 592. Összehasonlításképpen: a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint 2014-ben még 3060-an jelentkeztek. Persze a 10 hónapos képzésre még mindig 1000 fő fölötti a jelentkezés, viszont ez idősebb rendőrök szerint ez csak alapozó tudást biztosít a fiataloknak.

Arról nem is beszélve, hogy a végzettek száma jóval kevesebb a jelentkezettek számánál, nagyjából a harmaduk már az alkalmasságin elhasal, másrészt pedig sokan mire odaérnének, hogy elkezdjék a képzést, meggondolják magukat, és elmennek máshova dolgozni. 

Címkék:
hrcentrum, karrier, rendőrség, munkaerőhiány, rendőr, rendőrök, rendőrség karrier,