Ezek a szakemberek nem szégyenlősek: vastagon elkérik a munkájuk árát

Pénzcentrum2023. június 4. 19:58

Az infláció látványosan érintette a különféle piacokat az utóbbi év során. Legyen szó élelmiszerekről, kozmetikumokról, vagy az építőiparról – szignifikánsabban magasabbak a szolgáltatások és termékek árai, mint egy évvel korábban. Az IT szektorban is érezhető az árak emelkedése. Annál is inkább érdekes a kérdés – hiszen, minden egyes vállalkozásnak szüksége van ezek szakemberek munkájára, köszönhetően annak, hogy ma már minden vállalkozó hirdet a Facebookon, vagy használ ügyviteli rendszereket, így az egész munkavállalói és gazdasági piacra kihatással van az emelkedés.

Mennyivel nőtt a szakértők bére?

Egy nemrég végzett kutatásból kiderült, hogy a szektorban nagyjából 10-15%-os áremelkedés történt a programozók bérét illetően az utóbbi egy év során. A felmérés eredménye nem egységes – hiszen, mindenki más szegmenssel foglalkozik, vannak, akiknek kisvállalkozók az ügyfeleik, és vannak, akiknek technológiai nagyvállalatok, vannak, akik külföldi partnerekkel dolgoznak, mások hazai megrendelőkkel. Ennek köszönhetően az eltérő eredmények nem feltétlenül számítanak egymásra nézve irrelevánsnak.  

A szavazásban 66 hazai szakember vett részt - a fenti diagramról megállapítható, hogy a legtöbb válaszoló véleménye szerint 0-15%-os áremelkedés történt, tehát vannak, akik nem tudtak árat emelni. Ennek oka részben a vállalkozói piacon megfigyelhető átalakulás lehet, hiszen, a kisvállalkozói réteg kevésbé ár rugalmas.

Mi lehet a pontos magyarázat?

Lőke Jánost kérdeztük, a Hunet Kft ügyvezetője szerint a felmérés eredménye nem meglepő, nagyjából a várható eredményeket mutatja a diagram. Az általános infláció ezen a piacon is megjelenik, ugyanekkora áremelkedés szinte minden szolgáltatói szektorban megfigyelhető volt. „A vállalatok egyre inkább felismerik a hatékony IT infrastruktúra jelentőségét, és ennek eredményeként növekszik a rendszergazdák iránti kereslet, ahogy minden IT szakember iránt egyaránt.” - nyilatkozta a szakember.

Míg a termelési piacokon az alapanyagárak változását nem lehet megszabni, addig az informatikusok szellemi munkát végeznek. Sok piacot a rezsiárak emelkedése is megmozgat, mivel az IT szakemberek sokszor Home Officeból dolgoznak, ezért az árba ennek költségét sem feltétlenül kell beépíteni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az inflációt valamilyen szinten ellensúlyozza, hogy sokan veszítették el vállalkozó ügyfeleiket. Az informatikusi szakma továbbra is a legjobban fizetettek közé tartozik Magyarországon – a szakemberek pedig megpróbálnak tekintettel lenni a megrendelőkre, ennek köszönhető, hogy sok másik, például az élelmiszer-vagy ingatlanpiaccal szemben kisebb áremelkedés történt – vélelmezte a szakértő.  

Címkék:
hrcentrum, szakma, felmérés, áremelkedés, informatika, szakember, informatikus, szakemberek, informatikusok,