Havi nettó 700 ezret is lehet keresni ezzel a munkával: pofonegyszerű, végzettség sem kell

Agrárszektor.hu2023. március 14. 09:31

Az Agrárszektor a munkakörülményekről, keresetekről kérdezte meg a Belgiumban élő és dolgozó magyarokat. A legtöbb ide kivándorló nem feltétlenül a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban tervez elhelyezkedni, pedig ebben az országban is komoly hiány mutatkozik szakemberekből.

A lapnak nyilatkozó István 2012-ben utazott ki Belgiumba, és egy pékségben helyezkedett el, ahol 10 évet töltött. Mint mondta, egy magyarországi pékségbéli ismerőse által ment ki külföldre, aki lényegében kihívta őt, hogy van munkalehetőség. Volt szállása, a nyelvtudás pedig akkoriban még nem volt kötelező kritérium. A munkáltatók most viszont már mindenütt kérik a flamand, a francia vagy az angol nyelvtudást. 

Ahhoz, hogy valaki Belgiumban munkába tudjon állni, először is bejelentett lakcímmel kell rendelkezni. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet megszerezni, ha az embernek van kint segítsége, vagy céges kapcsolata, illetve vannak olyan közvetítő cégek is, amelyeken keresztül ki lehet menni Belgiumba, és intézik a szállást - írja a lap.

A fizetések kapcsán István elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt induló pontnak elég volt az, amit kint megkeresett, kicsit félre is tudott tenni belőle, de a mostani viszonyok valamivel rosszabbak lettek. Akkor 1600-1700 eurót is meg tudott keresni az ember egy ilyen jellegű munkával, most inkább 1800-2000 eurót lehet

Címkék:
euró, külföldi munka, kereset, pékség, munkaerőhiány, nettó, végzettség,