Több ezer magyart csaptak be ezzel az online munkával: volt, aki milliókat utalt a csalóknak

Pénzcentrum2023. március 13. 09:02

Több mint tízezer embert csaptak be egy állítólagos online munkával: a cég állította, gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez először be kell fektetni, és különböző összegeket szedett be a jelentkezőktől. Volt, aki 48 ezer forinttal, más 2,4 millióval szállt be. Egy ideig a jelentkezők megkapták a "fizetésüket", aztán a hónap elején a cég felszívódott.

Több mint tízezer embert csaphatott be egy online munkát ígérő cég az RTL Híradó szerint. A vállalat tavaly november óta ígérgette azt a jelentkezőknek, hogy internetes munkával gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez először be kell fektetni. A legkisebb befizethető összeg 48 ezer, a legnagyobb 2,4 millió forint volt.

Különböző szintek voltak ebben az online munkában. Én 1,2 milliót utaltam a cégnek, így kaptam meg a munkát. Napi szinten 10 vagy 20-25 videót kellett megnézni. Ezek többnyire ismert filmipari cégek előzetesei voltak

- magyarázta az egyik károsult. A megnézett videókról egy közösségi média csoportban kellett beszámolni, ezután számolták ki a munkáért járó pénzt, amit egy darabig meg is kaptak a csoporttagok. Azt ígérték nekik, hogy egy filmelőzetes megnézéséért öt dollárt adnak, ami nagyjából 1800 forint. Mint a riportban elhangzott, pár hónapig minden rendben is ment, napi, heti kifizetések voltak, azonban a cég március elsejével teljesen eltűnt, a csoportos beszégetések törlődtek, a kapcsolattartók és a cégvezető is felszívódott.

A kamu online munkák ügyében már elindult a nyomozás, a különböző feljelentéseket egyesítik és az Országos Rendőrfőkapitányság vizsgálja a céget, melynek a hivatalos bejegyzés szerint egy budapesti toronyház hatodik emeletén van az irodája.

Címkék:
hrcentrum, cég, csalás, átverés, piramisjáték, online, nyomozás, csalók, munkalehetőség, állásajánlat, online munka,