Rengeteg magyar melósoknak a béremelés sem elég: tömegével hagyják el ezeket a munkahelyeket

Pénzcentrum2023. február 20. 09:15

A feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció – írja a Népszava. Hiába tehát az inflációkövető béremelés, a gyárakból fél éven belül lelép az új dolgozók fele.

Bár sok helyen még javában zajlanak a bértárgyalások, mintegy 120 cégnél jellemzően inflációkövető, 14-23 százalékos béremelésről szóló megállapodásokat kötött az utóbbi hónapokban a Vasas Szakszervezeti Szövetség – tájékoztatták a lapot. Az esetek többségében az emelés javarészt az alapbért érinti, de a pótlékok és a cafeteria juttatások is nőnek – mondta el a Népszava kérdésére László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

A szakember azonban jelezte, hiába a béremelések, az emberek nem érzik jól magukat a gyárakban, a feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció. Az alelnök szerint általános tapasztalatnak mondható, hogy az új munkavállalók fele hat hónapon belül már másik munkahelyen dolgozik. László Zoltán szerint a koronavírusjárvány óta változott is e téren a dolgozók morálja, nevezetesen szerinte már nem lehet azzal fenyegetni őket, hogy úgysem találnak új munkát. Ezzel együtt továbbra is erősen munkaerőhiányos a magyar feldolgozóipar.

Címkék:
béremelés, szakszervezet, feldolgozóipar, fluktuáció, szakszervezetek, béremelések,