Luxusfizetések a magyar boltokban: hihetetlen, mennyit visznek haza az eladók

Pénzcentrum2023. január 25. 11:01

A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok tulajdonképpen egymásra licitálnak a fizetésekben, ami azt eredményezte, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében. Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja már Magyarországon belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti. 

A nehéz gazdasági helyzetben rákapcsoltak az élelmiszerláncok, és túlzás nélkül rohamtempóban emelik a dolgozók fizetését, ezzel kisebb bérháborút generálva. A fizetések gyakran infláció feletti emelése ráadásul nemcsak a már meglévő munkavállalókat érinti, hanem az új belépőket is magasabb összegért próbálják kötelékükbe csábítani az érintett vállalatok.

A számok nyelvén ez úgy néz ki, hogy a legtöbb helyen egy átlagos áruházi dolgozó havonta bruttó 400 ezer forintot is hazavihet, bolti eladó pozícióban pedig 550 ezer forint körül mozog a piacon az elérhető legmagasabb bruttó bér. Ráadásul fejlődési potenciál is van ebben a munkakörben, hiszen később boltvezetőként ennél is többet, 700-800 ezer forint bruttót is zsebre rakhatnak a dolgozók. Scherzer Marcell, online oktatás szakértő elmondta, az élelmiszerláncoknál továbbra sem lehet a munkaerő túltöltöttségéről beszélni, inkább munkaerőhiány van, ebből is következik, hogy aránylag magas fizetésekkel keresik az új munkatársakat is. A Stabil Tudás alapító-tulajdonosa hozzátette, képzéseiken azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb is az érdeklődés a kecsegtető bérek miatt a bolti eladó tanfolyamok iránt, melyek minden alkalommal maximális létszámmal indulnak el.

Nem túl költséges és válságálló képzésről beszélhetünk, hiszen bolti eladókra és élelmiszer eladókra egyaránt szükség lesz folyamatosan, függetlenül attól, hogy épp milyen időszak van a gazdaságban vagy mi történik a világban körülöttünk. Hiába vagyunk egy válság derekán, az élelmiszerről nem mondanak le az emberek, és a házhozszállítás ebben a tekintetben még gyerekcipőben jár

– mondta. Az elmúlt évek tapasztalatai mellett a statisztikák is rámutatnak, hogy az élelmiszer eladó képesítéssel nagyon hamar munkát találnak a tanulók. Mindezt bármiféle megalkuvás nélkül, hiszen már a képzés kezdetén tudják, hogy nagyságrendileg mennyit kereshetnek majd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hol a legolcsóbb bevásárolni Magyarországon?

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni. A kérdőív mindenki számára nyitott, bárki kitöltheti azt. Az űrlap kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, mindössze egy lényegi kérdést tartalmaz a demográfiai jellegű kérdések mellett. Kérjük, töltsd ki a kérdéssorunkat!

Címkék:
élelmiszer, oktatás, eladó, képzés, munkaerőhiány, bruttó,