Már közép- és felsővezetőből is hiány van: gigafizetésért is alig találni valakit

Pénzcentrum2021. szeptember 22. 15:27

Nőtt a menedzserek keresete a koronavírus-válság lecsengésével, azonban olyan készségeket is el kellett sajátítaniuk vagy meg kellett erősíteniük a vezetőknek, amelyekre korábban kevéssé volt szükségük – derült ki a Wyser kutatásából. A vezetők kiválasztására szakosodott cég szerint az empátia kulcsfontosságúvá vált, ami a hibrid munkavégzés világában is meghatározó lehet. Az általánossá váló munkaerőhiány elérte a közép- és felsővezetői pozíciókat is.

Újra emelkedtek a menedzseri fizetések a koronavírus-járvány okozta visszaesés után Magyarországon. A középvezetői bérek ismét bruttó 1 millió forintnál kezdődnek a legtöbb szektorban, azonban az egyes iparágakat nagy különbség jellemzi – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2021 című kiadványából. A vírushelyzet nyertese egyértelműen az IT-szektor, ahol a már korábban is kedvezőnek számító keresetek tovább nőttek, de az FMCG-ben az online területen dolgozó szakemberek is magasabb bért kérhettek. A banki és biztosítási szektorban azonban még nem múlt el a válság hatása, ezen a területen ugyanis kismértékű csökkenést tapasztalt a menedzserek kiválasztására és tanácsadásra szakosodott vállalat.

A legmagasabb, 1,5-3 millió forint közötti fizetést a vállalat felsővezetői vihetik haza, azonban egyre inkább zárkózik fel az IT-szektor. Az informatikai felsővezetők 2,8 millió forintot kaphatnak, az információbiztonsággal foglalkozó vezető átlagos fizetése pedig elérheti a 2,6 millió forintot. Habár a bankszektorban általánosságban nem nőttek a bérek, a pénzügyi igazgatók és a kontrollingvezetők bére is 2 millió forint felett alakul. A HR-vezetőknek azonban sokszor fele ekkora fizetéssel is be kell érniük.

Náluk nem keresnek sokkal jobban a sales részlegek vezetői, ők viszont magasabb bónusszal számolhatnak, mint a többiek. A felmérés idén először tért ki a teljes juttatási csomagra – bónusz, céges autó –, amiből az derült ki, hogy a legtöbb munkakörben általánosságban többhavi fizetésnek megfelelő bónuszt vihetnek haza a menedzserek.

„A 2020-as év ebből a szempontból kivétel volt. A világjárvány okozta gazdasági visszaesés a cégeket nehéz helyzetbe hozta, így a tavalyi év teljesítménye után a cégek döntő többségénél a bónuszok elmaradtak. Az idei év már ennél kedvezőbb lehet, néhány szektor azonban – mint a turizmus – még ma is nehéz helyzetben van.” – mutatott rá Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője.

A Wyser tanulmánya szerint ebben az évben a fizetések alakulása mellett figyelmet érdemel az is, hogy miképp alakultak a vezetői szerepek és feladatok. Az elmúlt időszakban ugyanis olyan gyors változásokat láthattunk, mint még soha.

A pandémia idején új vezetői skillek kerültek előtérbe. A digitális készségek korábban is fontosak voltak, a járvány kitörésével azonban alapvetővé váltak. Az otthoni munkavégzés időszaka nagyon nehéz volt a munkavállalók, a csapatok számára is, ezért az egyik legfontosabb az lett, hogy mekkora empátiával és érzelmi intelligenciával rendelkeztek a vezetők. Akik megértően álltak a csapatukhoz, foglalkoztak a lelkivilágukkal, azok sikerrel vették az akadályokat

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– mondta Rónai Dániel.

A válság során jól teljesítő menedzserek most igyekeznek növekedési pályára állítani a vállalatokat, azonban egyre több cég küzd azzal, hogy nemcsak specialista, hanem közép- és felsővezetői szinten is megjelent a munkaerőhiány. Amikor egy cég specialistát keres, akkor kicsi a merítés, alig jelentkeznek az álláshirdetésre, vezetői szinten azonban nem itt kezdődnek a problémák.

Egy menedzseri álláshirdetésre általában rengetegen jelentkeznek, azonban csak nagyon kis részük az, akik alkalmasak lehetnek a feladat betöltésére. Nehéz kiszűrni azt, aki a jelentkezők közül megfelel az elvárásoknak, hiszen vezetői szinten jól el tudják magukat adni a munkavállalók, ezért megfelelő módszereket kell alkalmazni a kiválasztásukra. Egy rossz döntéssel pedig komoly kockázatnak tesszük ki a céget

– mondta Rónai Dániel. Kiemelte: azokból a vezetőkből van hiány, akik ténylegesen jók, valós értéket tudnak teremteni a cégnél, és növekedési pályára tudják állítani. Őket nehéz megtalálni, mert nem jelentkeznek az álláshirdetésekre és alapvetően váltani sem akarnak. A piac krémje passzív álláskereső, akiket kapcsolatrendszeren keresztül lehet elérni, és őket meg kell győzni arról, hogy váltsanak.

Címkék:
fizetés, bér, válság, munkaerőhiány, vezető, felsővezető, középvezető,