Csak óvatosan az online értekezletekkel: rengeteg embert rúgtak ki zoomos bakik miatt

Pénzcentrum2021. szeptember 2. 19:31

A karanténnal kezdődő távmunka nem indult zökkenőmentesen, az irodai alkalmazottaknak fejtörést okozott a kommunikációs szoftverek használata, valamint a digitális együttműködés is volt, akinek kihívást jelentett. A vezetők szerint azonban az, hogy a munkavállaló rendelkezik e a szükséges digitális kompetenciákkal, nem az ő felelősségük.

A sikertörténetek mellett sok embernek okozott szorongást és fejtörést a távmunka, sőt volt, akinek az állása is veszélybe került egy-egy zoom baki, vagy videókonferencia probléma miatt. A vezetők szerint a dolgozók harmada nem tud hatékonyan távmunkában dolgozni.

A Vyopta cég kutatása alapján a főnökök úgy érzik, hogy a dolgozók mindössze 66 százaléka rendelkezik a hatékony távmunkához szükséges ismeretekkel. A felmérés alapján a vállalatok 24 százaléka bocsátott el munkavállalót azért, mert hibáztak egy-egy videókonferencián, vagy nem tudták megfelelően használni az eszközöket. A cégek 53 százaléka a zoom bakikat úgy orvosolta, hogy más dolgozónak adta át a konferencia levezénylését, 40 százalék formális, 38 százalék informális megrovásokat is osztott a fennakadások miatt. A melléfogásoknak köszönhetően a cégek harmada el is vett projektet munkatárstól.

A hibák ellenére a vezetők csupán 58 százaléka érezte úgy, hogy az ő felelőssége meggyőződni arról, hogy a dolgozók kompetensek- e az együttműködési technológiák használatában, a maradék 42 százalék szerint ez a munkavállaló dolga.

Hazánk a hibrid munkavégzésre állt át a járványügyi korlátozások enyhülésével, amely a 3 nap távmunka 2 nap irodai munka felállást alkalmazza. A Pénzcentrum korábban írt arról, hogy amennyiben a munkáltató több napot szeretne az irodában tölteni, erről külön kell megegyezni a munkavállalókkal.

Címkék:
távmunka, dolgozók, homeoffice, digitális kompetenciák,