Új ösztöndíjrendszert vezetnek be: a hiányzásokhoz is kötik az összeg kifizetését

Pénzcentrum2020. szeptember 14. 18:30

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben. Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot - ismertette.

A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra - jelezte a helyettes államtitkár.

Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szeptemberben indult tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében. A szakképzésbe újonnan belépők már a megújult, rugalmasabb, a gazdaság igényeit hatékonyabban figyelembe vevő szakképzési rendszerben tanulhatnak - mondta.

Címkék:
ösztöndíj, okj, szakképzés, technikum,