Ilyen is van: ez a magyar multi a koronavírus-járvány ellenére is bónuszt fizet 2020-ban

Pénzcentrum2020. május 12. 20:02

A Magyar Suzuki a jelenlegi helyzetben is fontosnak tartja a bónusz kifizetését, ezért a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak.

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az Üzemi Tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak.

A Magyar Suzuki számára fontos, hogy ezzel a döntéssel a lehetőségeihez képest támogathatja munkavállalóit úgy, ahogyan ezt korábban is tette. A vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesült a fizikai állomány, az átlag béremelés pedig 12 százalékos volt a vállalatnál. Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapták.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, bér, bónusz, suzuki, magyar suzuki zrt., béremelés 2020,