Létszámcsökkentés a kecskeméti Mercedes-gyárban: a cég szerint nincs ok aggodalomra

Pénzcentrum2020. január 8. 11:02

Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről.

Dolgozóktól váltak meg január 6-án a kecskeméti Mercedes-Benz üzemben, az Index értesülése szerint a gyár négy üzeme közül a karosszéria-üzemben volt létszámcsökkentés. A lap azt írja, a karácsonyi szünetben két hétre leállt a gyártás, ilyenkor csak a gyártást támogató munkatársak dolgoztak, bizonyos feladatokat kifejezetten akkor lehet ellátni, amikor nincs gyártás. Amikor elindult az első rendes munkanap, többeket elbocsátottak az üzemtől.

Régi kollégákat vesztettünk el, akikről biztosan tudunk, ők határozott idejű szerződéssel rendelkeztek. Bár pletykák természetesen Kecskeméten is szállingóztak elbocsátásokról, de optimisták voltunk, mert úgy éreztük, hogy a tervezett gyártási mennyiség és a betervezett hétvégi munkák nem engednek meg létszámcsökkentést

- mondta a lap forrása.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Megkeresték a Mercedest is, amely válaszában azt a tájékoztatást adta, hogy

a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban nincs szó tömeges elbocsátásról. Hétfőn néhány, egyedi esetben került sor munkaszerződések felbontására: ez a döntés az egyes gyártási folyamatok optimalizálása révén elért hatékonyságnövekedéssel függ össze. Kérjük megértését, de az érintettek magánszférájának és személyes adatainak védelme érdekében a témában további információt nem adhatunk. A Mercedes-Benz kompaktautói iránti világszerte élénk kereslet miatt a kecskeméti gyár termelési programja 2020-ra is telített, így január 6. óta - a téli karbantartási szünetet követően - ismét teljes kapacitással folyik a termelés a gyárban.

Az egyik érintett pedig azt mondta, a Mercedes korrekt volt, a maximális két havi végkielégítéssel engedték el.

Címkék:
hrcentrum, gyár, leépítés, végkielégítés, kecskemét, mercedes, karosszéria,