Pénzcentrum • 2019. október 1. 10:00
Az áprilisban indított vizsgálatok folyományaként több fővárosi temető vezetőjét is elbocsátották. Többek között kétes, ellenőrizhetetlen pénzmozgásokat tártak fel a sírkertekben.
Több fővárosi temetővezetőt menesztettek a feltárt szabálytalanságok miatt - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója.
Április végén érkezett bejelentés az intézet vezetőjéhez, hogy több temetőben szabálytalanságok tapasztalhatók a sírhely-előkészítés, sírkőállítás, és a sírgondozás körül. Felmerült, hogy a családok egyedi igényei alapján ellenőrizhetetlen pénzmozgások történnek. Ezért azonnal vizsgálatot indított, majd amikor szeptemberben a főpolgármesterhez is eljutottak a panaszok, a vizsgálatot a temetkezési intézet kiterjesztette.
A konkrét esetekre kiterjesztett vizsgálat megállapította azt is, hogy a sírköves vállalkozók által benyújtott dokumentációk és a helyszínen tapasztalt síremlék-állítások eltérést mutatnak. Az érintett munkavállalókkal szemben írásbeli elmarasztalásról, illetve prémiummegvonásról intézkedtek.
Horváth József azt írta: intézkedéseket rendelt el a feltárt további szabálytalanságok megszüntetéséért - ezek kiterjednek a temetési szertartások lebonyolítására, valamint a temetőben vállalkozásszerű tevékenységet folytató sírköves és sírgondozó vállalkozók munkavégzésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennek érdekében a hagyományokra épülő szertartás-előkészítés és szertartás-lebonyolítás legitimitását biztosítva a társaság két díjtétel bevezetésével rendezi a felmerült hiányosságokat. Ezen túlmenően a temetőkben vállalkozásszerű tevékenységet folytatóknak a gyorsabb eljárásrend kialakításával a gördülékenyebb munkavégzést segítik elő.
A temetkezési intézet vezérigazgatója azt is közölte, hogy Tarlós István főpolgármesternek javaslatot tesz a temetkezésre vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet módosítására.