Több mint 800 óvónő hiányzik: ezekben a megyékben a legsúlyosabb a helyzet

Pénzcentrum2019. augusztus 2. 15:01

Közeledik az óvodakezdés hónapja, szeptember, mely nem csak a családok számára jelent kihívást. Bár az óvodai férőhelyek száma évek óta 380 ezer fő körül alakul, az egyenlőtlen elosztás máig gondokat okoz. Ugyanis amíg sok helyen a helyek kihasználtsága éppen megfelelő, máshol nagy hiány van óvodapedagógusokból, főként vidéken. A Pénzcentrum megvizsgálta, hogy hol jelenti a legnagyobb problémát az óvónők hiánya. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adata szerint az, hogy 2015 óta hároméves kortól kötelező az óvodalátogatás a gyermeklétszám növekedésén is meglátszik. A jogszabályváltozás hatására amíg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százalékát helyezték el óvodában, arányuk a 2017/2018-as nevelési évben tíz százalékkal, 84,4 százalékra nőtt. A négyévesek óvodai részvétele ugyanebben az időszakban 92,9 százalékról 95,1 százalékra emelkedett.

A 2018/2019-es nevelési évben összesen 4598 óvoda működik a KSH májusi közlése szerint 19 intézménnyel több, mint az előző évben. Az óvodába beíratott gyermekek száma 326,6 ezer fő volt, számuk 3,8 ezer fővel több az előző nevelési évinél. A 3-6 éves népességből óvodába járók aránya 84,9 százalék. 

Az óvodai férőhelyek száma 381,4 ezer, 2,1 ezerrel több, mint a 2017/2018-as nevelési évben. Az óvodai férőhely-kihasználtsági mutató (az óvodába beíratott gyermekek száma az óvodák férőhelyeinek százalékában) alapján országos szinten száz férőhelyre kevesebb mint 86 gyermek jut, 

ugyanakkor helyi, települési szinten előfordul, hogy a mutató értéke meghaladja a 100-at.

Az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,3 ezer, 160 fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Országos átlagban egy óvodapedagógusra 10,4, egy óvodai csoportra 21,8 gyermek jut, mindkét mutató közel megegyezik az előző évi értékkel. A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek aránya 3,0 százalék az óvodások körében, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az érintett közel 10 ezer gyermek 82,2 százaléka integrált nevelésben részesül.

A Közszféra Állásportáljának adatai szerint 803 aktuális álláshirdetés található óvodapedagógusok számára - melyek között 64 olyan intézmény van, ahol több óvónőt is keresnek, kettőt, hármat, de nem ritka, hogy 5-öt is. A Pesterzsébeti Nyitnikék Óvodában 4 határozott, és 10 határozatlan idejű állást is hirdetnek, de például a tiszabői Margaréta Óvoda is összesen 10 helyet hirdet. Közel 20 helyre nem egyszerűen óvodapedagógus, hanem nemzetiségi végzettségű - német, vagy szlovák nemzetiségi - óvónőket is várnak, és több helyen lenne szükség gyógypedagógus, vagy fejlesztő pedagógus végzettségű dolgozókra. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A feladott pályázatok határideje egészen 2019. augusztus 2-től 2020. október 14-ig terjed.

Ha a megyei eloszlást nézzük, Pest megyében van a legnagyobb munkaerőhiány: 116 állást hirdetnek jelenleg, ugyanakkor Budapesten is 129 álláshely betöltetlen. Borsod-Abaúj-Zemplén (57) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (62) is jelentős a pedagógushiány az óvodákban. 

Loading...

A legjobb helyzetben Tolna (12), Csongrád (11) és Békés megyék (5) vannak.

Címkék:
hrcentrum, óvoda, munkaerőhiány, beiratkozás, óvónő, óvodapedagógus, pedagógushiány, sajátos nevelési igényű,