Nekik lesz zsíros állásuk pályakezdőként: íme, az aranyat érő kapcsolatok

Pénzcentrum2019. július 30. 16:29

Idén több mint 112 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, és 78900 hallgatót vettek fel a főiskolákra, egyetemekre. A gólyákra rengeteg tennivaló vár még: tantárgyfelvételek, beköltözés a kollégiumokba, albérletekbe. Az első szemeszter megkezdésével viszont a munka világa is megnyílik előttük: rengeteg előnye származhat egy hallgatónak abból, hogy dolgozni kezd a tanulmányai mellett. Még bő egy hónap van a félévkezdésig, de a munkakeresésbe már akár most is érdemes belevágni. A Pénzcentrum most összeszedte milyen előnyökkel jár a diákmunka vállalás. 

A legtöbb egyetem már szeptember 2-án, de legkésőbb szeptember 9-én megnyitja kapuit, addig még számos teendő vár a gólyákra a tantárgyfelvételtől a beiratkozáson át a költözésig. Sokakban még egyáltalán nem merül fel a gondolat, hogy a tanuláson, egyetemi életen, és - a rengeteg hallgatót érintő - lakóhelyváltáson túl főiskolásként a munkavállalással is előbb-utóbb érdemes elkezdeniük foglalkozni. Pedig rengeteg előnye van, és egyáltalán nem csak a pénzkeresés.

A pénz nem minden, de jó, ha van

Az egyetemen, főiskolán egy új világ nyílik meg a beiratkozott diákok előtt, viszont azt is tapasztalni fogják sokan, hogy az élet sokkal drágább lesz, mint korábban. Nem csak a kollégiumi díj, vagy albérleti költségek miatt, az egyetemi programok, bulik miatt. A hajnalig tartó tanulás során elfogyasztott rengeteg kávé, a tankönyvek, jegyzetek, a több száz oldalnyi fénymásolás, de akár a könyvtári beiratkozás, rengeteg költség, amely megviseli szeptembertől a pénztárcákat. 

A diákok mind másként oldják meg a megélhetésüket: vannak, akik a szüleikre támaszkodnak, mások felveszik a diákhitelt és vannak, akik saját megélhetés után néznek. Miután betöltötték a 18. életévüket, és nappali tagozatos hallgatóvá váltak rengeteg diákmunka lehetőség várja őket. Az anyagi függetlenedés pedig sokkal inkább jelenti a belépést a "nagybetűs életbe", mint a középiskolai tanulmányok befejezése. 

Nem csak arról van szó, hogy ha már korán elkezd valaki a pénzt keresni, nagyobb keretből gazdálkodhat majd, mint a hallgatótársainak nagy része: megteheti, hogy heti többször menjen moziba, utazzon, és ne csak sajtos párizsira fussa hó végén. A pénzkeresés lehetőséget ad arra is, hogy megtakarítsunk, és ez az anyagi biztonság az, amelyet azok, akik már elkezdtek dolgozni egyszer, nehezen engednek el. 

Az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott már nyáron is, és idén ez a szám csak tovább nőtt. A diákmunka bérezése is egyre kedvezőbb: árufeltöltőként például legalább 1200 forintot kereshetnek a hallgatók óránként, más munkakörökben, műszaktól függően pedig több mint 2000 forintos órabérért is találhatnak munkát.  

Befektetés a jövőbe: a munkatapasztalat

Rengeteg frissen végzett egyetemista küzd azzal a problémával, hogy már a munkaerőpiacra kilépve azonnal munkatapasztalatot várnak az álláshirdetésekben. Sok szakon van kötelező szakmai gyakorlat, de nem mindenhol jellemző, és van, ahol csak pár hónap, ami nem igazán számít a munkaadók szemében valós tapasztalatnak.

Itt jönnek a képbe a különböző diákmunkák: ha már 1-2 éves tapasztalatot, akár többféle munkakörben be tudunk írni az önéletrajzunkba később, az már hatalmas előnyt jelenthet.

Hiába nem árufeltöltőként, pultosként, telefonos operátorként vagy ruhabolti eladóként képzeljük el a jövőnket, HR-es szemmel bármilyen pozícióra is jelentkezünk majd diplomázás után, mégis jó pont. Elárulja, hogy nem idegen tőlünk a munkahelyi környezet, hogy szereztünk tapasztalatot monotonitástűrésben, vagy ügyfelekkel való személyes kommunikációba, problémamegoldásban. Amikor behívnak minket állásinterjúra, és megkérdezik az erősségeinket és gyengéinket, akkor a válaszunkat valós munkatapasztalatra tudjuk majd alapozni, így mindenképpen előnnyel indulunk azokkal szemben, akikről csak találgatni lehet, hogy például valóban csapatjátékosok-e.

Arról nem is szólva, hogy nem esélytelen, hogy olyan állást találjunk már egyetem alatt, amelyet a diploma után végzettségünk szerint is vállalnánk, vagy legalább közel áll hozzá. Ha pedig diploma után keres majd állást a frissen végzett hallgató, minél több és a vágyott álláshoz közelálló munkatapasztalata van, annál nagyobb eséllyel indul a pozíciókért, és annál magasabb fizetési igénye lehet a későbbiekben.

Kapcsolatok nélkül nem lehet karriert építeni

Manapság a karrierépítésnek majdnem olyan fontos összetevője a kapcsolatok tudatos építése, mint a tanulás, vagy a kemény munka. Ez természetesen nem arról szól, hogy azzal kell töltenünk az egyetemi éveket, hogy azt keressük, kivel kell jó kapcsolatot ápolnunk, hogy később jól tudjunk elhelyezkedni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tudatosság itt inkább arról szól: bármilyen munkát vállalunk is, sok hozzánk hasonló élethelyzetben lévő diákkal ismerkedhetünk meg, akik más szakon, más intézményben tanulnak, viszont az, hogy közösen gályáztok egy gyorsétteremben, összehoz titeket. Ez pedig, ha ezeket a munkakapcsolatokat nem ideig-óráig tartó, átmeneti dolognak fogja fel valaki, akkor akár a későbbiekben kamatoztathatja is. 

Nem is feltétlenül a munka világában, hanem akár az élet más területein. Lehetséges, hogy évek múlva lesz majd szükségünk könyvelőre, és akkor fordulhatunk a már végzett egykori munkatársunkhoz. A lényeg, hogy a diákmunka rendkívül alkalmas arra, hogy sok új ismeretséget kössünk olyanokkal is, akik nem azt tanulják, amit mi, ezzel pedig számos lehetőség nyílhat meg előttünk, amelyről nem is sejtjük, mikor vesszük majd hasznát. Viszont ezek a kapcsolatok sokszor sokkal értékesebbek lehetnek, mint a csoporttársak ismeretsége.

A munkából is lehet tanulni

Az egyetemisták gyakran tapasztalnak egyfajta fásultságot, bár ezzel egy gólya legkorábban talán csak az első év végén fog szembesülni: elveszítik a motivációjukat a tanulásban. Ennek több összetevője lehet, viszont az biztos, ha valaki csak a tanulásba temetkezik, ráadásul nem látja az okát, hogy hol fogja hasznosítani a tanultakat az életben, könnyen elszáll a lelkesedése. 

Ráadásul az egyetemen, főiskolán sokszor a féléves jegyeken túl nem kapnak sok visszajelzést a diákok a teljesítményükről, sem pozitívat, sem negatívat. Az érdemjegyek pedig szintén nem mindig az egész féléves teljesítményt mutatják meg: lehet hogy valaki folyamatosan készült egy fontos vizsgára, és éppen a legrosszabb tétel húzza, míg másnak, aki nem tanult, szerencséje lesz. Ez is visszaveti a hallgatók motivációját.

Viszont ha a tanulmányok mellett munkát vállal, akkor az élet egy más területén érhet el sikereket, kaphat visszajelzést, ami segít átlendülni a motiválatlanságon. Emellett pedig a munkából is lehet tanulni: nem csak tapasztalatot szerezni, készségeket fejleszteni, amelyek később jól mutatnak az önéletrajzban, hanem megtanulni, hogyan működnek egyes folyamatok, hogyan épülnek fel szervezetileg a munkahelyek, és hogyan kell bánni az emberekkel.

A diákmunka valójában egy biztonsági játék: amennyiben nem tetszik a munkahely, vagy a diák nem felel meg a feladatra, különösebb következmény nélkül lehet váltani, a legtöbbször nincs felmondási idő sem. A diákszövetkezet védi a diákokat, mint munkavállalókat. Ha még diákmunkásként követ el valaki hibákat, akár a munkájában, akár a kollégákkal vagy a vezetőjével szemben, még nem okoz akkora problémát, mint ha ez már diploma után, teljes állásban történne. Ezért érdemes még ezek alatt az évek alatt megtapasztalni a határokat, és lehetőségeket, megtanulni hogyan legyünk sikeresek - így ha már a végzettségünk, és céljainknak megfelelő állásra pályázunk, már nem érhet minket meglepetés.

Címkék:
hrcentrum, bér, diákmunka, felsőoktatás, tanulás, pénzkereset, ruhabolt, munkatapasztalat,