Ez az infó lehet az aduász az önéletrajzodban: döglenek érte a HR-esek

Pénzcentrum2019. június 20. 12:29

A hazai munkavállalóknak egyáltalán nem mindegy, hogy a vállalatuk mennyire mutat érzékenységet, és támogatja-e az önkéntességet vagy a jótékonykodást. Kifejezetten igény van rá ugyanis, hogy a cégek elköteleződést mutassanak ebben az irányban - ez látszik legalábbis egy friss kutatásból.

A magyar munkavállalók döntő része számára lényeges kérdés, hogy vállalata nyitott legyen a segítő tevékenységek, a társadalmilag nehéz helyzetbe került emberek felé. A Profession.hu friss, 1000 fő megkérdezésével készített, reprezentatív internetes kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada (69 %) igényli a cégétől az önkéntesség támogatását, és/vagy a jótékonykodást.

A cégvezetők szíve sincs kőből

A válaszadók egy része ennél sokkal tovább megy, hiszen 14 százalékuk kifejtette, hogy rendszeresen szervez ilyen akciókat, míg mintegy negyed részük (24 %) egy-egy alkalommal vesz részt ilyen program indításában. A többség azért a csatlakozással is beéri - a válaszadók 62 százaléka úgy reagált, hogy a szervezési munkákban nem vállalnak szerepet. Ide vonatkozóan az figyelemre méltó, hogy akik munkahelyen kívül is önkénteskednek, azok felénél a munkáltató támogatja ezt a tevékenységet, és az ledolgozott napnak minősül.

Az alkalmazottak körében erős elhivatottságra utal, hogy a megkérdezett munkavállalók csaknem negyede (24%) saját szervezésben, munkahelyén kívül is végez önkéntes munkát. Megdőlni látszik viszont az a sokszor általánosságban hangoztatott vélemény, amely szerint a cégvezetők kőszívűek lennének. A felsővezetők, s igazgatók esetében ugyanis ez az arány 49 százalék.

Rászoruló gyermekek, idősek, nonprofit sportesemények

A válaszokból kiderül, hogy a cégek negyede rászoruló gyermekeket, illetve időseket támogat, egyötödük civil szervezeteket, míg 14 százalékuk nonprofit sporteseményeket szponzorál. A munkavállalók körében tapasztalható markáns segítő szándék és részükről a vállalatoktól elvárt érzékenység árnyékában feltűnőnek mondható, hogy a cégek csaknem harmada (31%) egyáltalán nem szokott jótékonykodni, vagy szervezetek esetleg események mellé állni.

Az önkéntességnek olyan előnyei is vannak, amire sokan első hallásra nem gondolnak. A Profession.hu korábbi felmérései arra mutattak rá, hogy az ilyen programokban való aktív szerepvállalás - különösen, ha az külföldön, a résztvevő számára idegen területen zajlik - nagyon komoly önismereti folyamat is lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jótékonyság a munkakeresésnél is hasznos

A segítő tevékenységnek, önkéntességnek a munkakeresésben is szerep juthat, az önéletrajzban erről szereplő sorok nagyon sokat jelenthetnek. "Amikor egy pályázatban meglátom, hogy a jelentkező önkéntes munkát végzett, az mindig felkelti az érdeklődésemet. Jellemzően azonban csak a személyes bemutatkozáskor derül ki, mi is volt a motivációja, hogy egy ilyen kezdeményezésben részt vegyen. Ahogy az illető a tapasztalatairól beszél, azonnal átüt, hogy pusztán divatból állt-e önkéntesnek vagy valódi elhivatottság áll a háttérben. Ez utóbbi számomra okot ad a feltételezésre, hogy ha valaki igazán hisz valamiben, hajlandó is tenni érte, akár erején felül is" - mondja Ligeti Kata HR szakértő.

Az állásinterjún az önkéntes tevékenység megemlítése a pályakezdők számára egyébként olyan lehetőséget hordozhat magában, ami segítheti őket a munka elnyerésében. Esetükben ugyanis nehéz releváns szakmai példákat felsorakoztatniuk, az önkéntesség viszont valós életszagú tapasztalatokat jelent.

Címkék:
hrcentrum, hr, karrier, pénzcentrum.hu, önéletrajz,