Belehúztak a magyar anyák: így nyomták le a románokat, szlovákokat

Pénzcentrum2019. május 3. 14:31

A gyermeket nevelő nők 67,5 százaléka volt foglalkoztatott 2018-ban Magyarországon, ami jelentős emelkedés 2010-hez képest. Az Európai Unió 28 tagállama közül a 9 százalékos magyar növekedésnél csak Írország (9,9) és Málta (22,6) produkált többet. Viszont az EU-ban a javítás ellenére Magyarország még mindig csak a 22. helyen áll, tehát van még hová fejlődnünk. 

A családvédelmi akcióterv egyes elemei, mint a nagyszülői gyed bevezetése, illetve számos családbarát intézkedés, mint a bölcsődei férőhelyek számának növelése is azt mutatják, hogy az állam arra ösztönözné a magyar nőket, hogy minél hamarabb térjenek vissza a munkaerőpiacra, vagy ha így döntenek, meglegyenek az ehhez szükséges feltételek. A KSH grafikonja alapján a vizsgált 28 ország közül 2010-ben Magyarország még a 24. helyen állt, 58,5 százalékos foglalkoztatottsággal a gyermeküket nevelő nők körében. 2010-ben csak Írországot, Görögországot, Olaszországot és Máltát előztük meg. Abban az évben 7,6 százalékkal maradtunk el az EU-s átlagtól. 2018-ra javultak a statisztikáink, a 22. helyen végeztünk a 28-ból: 67,5 százalékra javítottunk, tehát 9 százalékos volt a növekedés 8 év alatt.

Loading...

Olaszországot, Görögországot és Máltát még mindig megelőzzük, viszont Írország elénk került: az írek 9,9 százalékot javítottak. 2018-ra már csak 2,9 százalékkal maradunk el az EU-s átlagtól, ami 4,7 százalékos javítást jelent 8 év alatt. Ez a növekedés több, mint az EU-s átlagos növekedés: az Unióban 66,1 százalékról csak 70,4 százalékra nőtt a foglalkoztatottak száma, azaz 4,3 százalékkal 8 év alatt.

Loading...

Szinte minden országban jelentős volt a növekedés, három ország kivételével: Cipruson 2,3 százalékot, Görögországban 1,6 százalékot, Dániában pedig 1,2 százalékot romlott a gyermeküket nevelő nők foglalkoztatásának az aránya. Magyarországon kiugróan nőtt a gyermeküket nevelő nők foglalkoztatásának aránya az eltelt 8 évben: a 9 százalékos magyar növekedésnél csak Írország (9,9) és Málta (22,6) produkált többet. Málta esetében volt is min javítani, ugyanis 43,3 százalékos volt 2010-ben még a foglalkoztatási arány, ezt sikerült 65,9 százalékra emelniük. 

Loading...

A szomszédos országok közül 2010-ben még Magyarország állt az utolsó helyen: Szlovákia, Horvátország, Ausztria és Szlovénia is megelőzőtt minket. 2018-ra meglőztük a szlovákokat, náluk csak 3,8 százalékos növekedés volt 2010-hez képest, míg nálunk 9 százalékkal nőtt a dolgozó anyák száma. Szlovénia és Ausztria megőrizték a vezető helyeket, és az EU-s átlag felett teljesítettek. A magyar, horvát, szlovák foglalkoztatottság alatta maradt 2018-ban is az uniós átlagnak. 

Címkék:
hrcentrum, munkahely, unió, európai unió, munka, gyermek, állás, penzcentrum, eu, anya, nők, foglalkoztatottság, gyermeknevelés, anyák,