Honvédelmi táborok a magyar ugaron: 2200 gyereket várnak idén

Pénzcentrum2019. április 2. 10:01

A Magyar Honvédség ezen a nyáron is várja táboraiba a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt. A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is hasznosíthatnak. 

A turnusokban részt vevő 12-18 éves fiatalok a Magyar Honvédség alakulatainál ismerkedhetnek meg a haditechnikával, a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel, légi járművekkel - írta a HM, hozzátéve: a bentlakásos táborokat mindenhol tapasztalt katonák vezetik. A programsorozatnak az is célja, hogy felhívják a pályaválasztás előtt állók figyelmét "az életpályamodellel biztosított katonai hivatás lehetőségeire" - olvasható a közleményben.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, honvédelmi minisztérium, hobbi, hagyományőrzés,