A Spar sem tervezi a rabszolgatörvény alkalmazását

Pénzcentrum2019. január 10. 08:30

A Spar Magyarország - csakúgy, mint a Tesco - nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet - írja a Magyar Idők.

Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője elmondta: már korábban eldöntötték, hogy az évek óta érvényben lévő szabályokon a törvénymódosítás után sem kívánnak változtatni. Így a vállalat természetesen egyetért a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) meglátásaival: a Spar kollektív szerződésében foglalt 300 órán felüli túlmunka lehetősége még munkavállalói hozzájárulás esetén sem szolgálja az érdekeket - fogalmazott.

A KDFSZ korábban jelezte, hogy a Tesco nyitott egy írásbeli megállapodásra a szakszervezettel arról, hogy a következő két évben nem alkalmazza a 400 órás túlórakeretet.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is több céggel egyeztet. Karsai Zoltán, a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, négy multival tárgyalnak, amelyek mindegyike nyitott a megállapodásra. Úgy vélte, a sikeres tárgyalások hatására a versenyszféra egyéb területeiről is csatlakozhatnak cégek a kezdeményezéshez, ami leginkább az adott területen dolgozók érdekképviseletétől függ.

Címkék:
hrcentrum, hr, rabszolga, túlóra, spar, túlóratörvény, rabszolgatörvény,