Itt a hivatalos figyelmeztetés: 2025-re fenekestül fordul fel az életünk

Pénzcentrum2018. szeptember 17. 17:30

2025-re már a munkahelyi feladatok több mint felét robotok fogják végezni - figyelmeztet a Világgazdasági Fórum. A szervezet szerint ezáltal 75 millió munkahely szűnhet meg mindössze néhány éven belül.

Néhány év múlva, egészen pontosan már 2025-re a munkahelyi feladatok több mint felét robotok fogják elvégezni - írja a Daily Mail a Világgazdasági Fórum figyelmeztetésére hivatkozva. A szervezet becslése szerint a robotok és a mesterséges intelligencia fejlődésével világszerte 75 millió munkahely fog megszűnni már 2022-ig.

A szervezet ugyanakkor azt is állítja, hogy ugyanezen idő alatt akár 133 millió új munkahely is keletkezhet, ugyancsak a gépek által. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a gépek megjelenése csak negatívan hathat a foglalkoztatásra, sőt, annak pozitív hatásai is lehetnek. Persze lesznek olyan szakmák, melyek esetében a robotok gyorsan átvehetik az emberek helyét: a szervezet idei kutatása szerint ilyen terület lehet a könyvelői, postai vagy akár a titkári. Ugyanakkor lesznek olyan szakmák is, ahol továbbra is fontos lesz az emberi tényező.

Nagy kihívás lesz azon munkavállalók átképzése, akik elveszítik munkájukat a robotok előretörése miatt. Ők arra fognak kényszerülni, hogy képezzék az olyan készségeiket, mint például a kreativitás, kritikai gondolkodás és a meggyőzési készség. A kutatás során megkérdezett üzleti vezetők úgy gondolják, hogy 2022-ig a légiközlekedés, utazás és a turizmus területén dolgozó alkalmazottak átképzésére lesz elsősorban szükség. Globális szinten ugyanakkor a munkaerő 54 százalékát át kell majd képezni annak érdekében, hogy a gépek elterjedését követően új szerepet vállalhassanak a munkaerőpiacon.

Már Magyarországon is megkezdődött

Sokaknak még mindig kicsit hihetetlennek tűnik, hogy robotok válthatják ki az emberi munkaerőt, pedig ez a folyamat már Magyarországon is javában zajlik. Éppen a múlt héten számoltunk be róla, hogy egy győri kínai étterem már robotot használ a vendégek kiszolgálása érdekében. A szóban forgó robot ráadásul nem is igényel túl nagy befektetést, ugyanis egy átlagos dolgozó 2-3 havi béréből beszerezhető.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a szóban forgó robot egyelőre még nem képes egy emberi alkalmazott teljes kiváltására, hiszen az étel kihordásán kívül más feladatot jelenleg még nem tud ellátni: sem fizetni, sem rendelést leadni nem tudnak nála a vendégek.

Címkék:
hrcentrum, munkanélküliség, penzcentrum, mesterséges intelligencia, robotok, világgazdasági fórum,