Több mint 1 millió családnak utalnak pénzt hétfőn: mutatjuk, mennyit

Pénzcentrum2018. augusztus 26. 13:03

Az iskolakezdés miatt az idei évben is egy héttel hamarabb, várhatóan hétfőn, illetve kedden megérkeznek a családokhoz a szeptemberi családtámogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet). Mutatjuk a konkrét dátumokat, illetve az összegeket.

Az iskolakezdés a gyermekes családok számára rengeteg kiadással jár. Elég csak az iskolatáskára, a tolltartóra, vagy a tornafelszerelésre gondolni. Természetesen vannak dolgok, amiket az előző évből tovább hozhat a gyermek, de a füzetekből és tankönyvekből minden évben újat kell vásárolni. Felmérések szerint az iskolakezdés alaphangon 30-40 ezer forintba kerül gyermekenként, ugyanakkor egy elsős beiskoláztatása elérheti a 100 ezer forintot is. Még szerencse, hogy vannak akciók (lásd alábbi videóriportunkban):

Éppen ezért is jó hír, hogy a jellemzően hó eleji időpont helyett már augusztus 27-én, hétfőn, azaz pontosan egy héttel a 2018/19-es tanév kezdete előtt megkezdik a családtámogatások kifizetését. Az átfedések miatt ugyan az érintett családok számát nehéz meghatározni, e tekintetben a KSH 2017-es statisztikái jók iránymutatónak. Az, hogy az egyes támogatásokat (családi pótlék, gyes, gyet) ki, mikor kapja kézhez, függ a tranzakció típusától: a bankszámlákon jellemzően 1-2 nap alatt írják jóvá az összeget, míg a postai kifizetés 4-5 munkanapot is igénybe vehet.

Loading...

Családi pótlék

A családi pótlék összege amúgy a gyermekek számától, a család szerkezetétől és a gyermek egészségi állapotától függ. Alábbi infografikánkon mutatjuk, ki mekkora összegre számíthat 2018-ban. A példa kedvéért, egy három gyermeket nevelő család 3-szor 16 ezer forintot, azaz 48 ezer forint családi pótlékot kap augusztus végén.

Loading...

GYES, GYET

Mivel a családtámogatások kifizetését egyszerre indítják el, így a családi pótlékhoz hasonlóan a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) kifizetése is holnap indul. 2018-ban a gyes és a gyet esetében is bruttó 28500 forintot kapnak a szülők; a támogatás mértéke ugyanis megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével (függetlenül a háztartásban nevelt gyermekek számától). Kivételt ez alól az ikergyermeket nevelők jelentenek, esetükben ezt az összeget gyermekenként kell érteni.

Címkék:
hrcentrum, család, gyerek, gyet, családi pótlék, támogatás, gyes, családtámogatás,